Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - Chaplin, az anarkista

mas voltát. Látszólagossággal dolgozik, hogy élhessen. Ez a látszólagosság, ez a fikció kell neki. A Nagyváros fényeiben pedig ép ennek a látszólagosságnak adott magas lehetőséget, mikor vak leányt szerepeltet szerelmesnek. Az ötletből társadalmi sorsot, a sorsból törvényszerűséget csinál s a törvényszerűségből javító szándékot, forrongó érzést csen a nézőbe. Finom lírai részei vannak ennek a szerelemnek. Amikor Charlie lábujjhegyen távozik a lánytól, aki azt hiszi, hogy az autóval elrobogó úr — ő volt. Csak igazi költő tud ilyen kompozíciót felépíteni, ezzel a kezdettel s ezzel a finissel. De tovább kell menni, nem időzhetünk a szentimentalitás aloé-virágánál sem. A Nagyváros fényei ugyanis nem csak ezért lobognak. Nem csak ezért s nemis a mókákért, a trükkök végefogyhatatlanságáért, a nevető izmok l'art pour ľart-tornájáért. Nézzünk csak bele Charlie apró, fekete szemeibe. Ez a nyugtalan vagabundus társadalmi attitűdjében szociális kritikát hoz a filmen. Észre kell venni, hogy fekszik s hogyan mászik le a Boldogság és Béke szobráról; hogyan öli meg határtalan nyugalmával és magátólértetődöttségével a rend derék őreit; hogyan rúgja fel a börtön ajtaja előtt a szabadság keserves allegóriáját, az utolsó cigarettavéget ; hogyan pécézi ki a lenyelt fütyűlővel, folytonos csuklásával, amely mindig egy-egy füttyhangot hoz ki belőle, a díszes burzsuj-társaságot, a lakomázókat s az ünnepélyes pózba vágódó énekese, aki tízszer is belekezd az áriába, de abba kell hagynia — a Charlie fütyülése miatt. Nem véletlen itt semmi, még a munkástársa ételébe cserélt szappan sem, még a bagótól kegyetlenül elütött koldus sem. Mind összefüggő valami, aminthogy Chap188