Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - Chaplin, az anarkista

lin is ép akkor kap a fejére egy virágcserepet, amikor jósága másokon segít s ép akkor köti nyakára az öngyilkos-hurkot a részeg milliomos, amikor ő menti az ő életét ; a box-meccsen a nyaka köré tekerődzött zsinór akkor szólaltatja meg ismét a gongot, amikor ájulva elérte az egyenlőtlen küzdelem végét. Chaplin tehát önmagát és környezetét céllal-okkal dolgozza ki olyannak, amilyen. A nagyváros fényei is azért lobognak ilyen félre nem érthető lobogással, hogy az irónián túl a malícia groteszkségében : üssenek azokon, akik a világot ilyenné tették. Ilyen kispolgárivá, ilyen reménytelenné, ilyen nyomorulttá. Egy átmeneti kor magátólértetődő stílusa ez, amelynek törvénytáblája az anarkizmus. Chaplin valóban: anarkista. Ne gondoljunk királygyilkos tőrökre, sem a Nyecsájevek bombáira. Ez az anarkizmus más. Szabadulás a társadalmi és állami rend nyomása alól. Elsődleges munka az új rend lehetőségei előtt. Destrukció és fúrás a polgári standarddal s a civilizáció viszszásságaival szemben. Lényege az, ami Ibsenben gyűlölet volt és sötét fenyegetése az osztályával meghasonlott s belőle menekülő polgárnak; az, ami Tolsztojban ikónás passzivitásba merülő történelmi metafizika volt; ami osztályelnyomásban élő minden géniuszt forradalmárrá tett s ami a világháború után például a dadaizmus zsákuccájában feneklett meg a szó plasztikájában végiggondolt bürgerschreckséggel. Ady is, Baudelaire is így gombostűzte olykor-olykor a polgárt s adott helyzetben nincs is más szabad síkja az írónak és képzőművésznek, minthogy ezt a munkát végezze. Természetes folyamat ez: a felbomlás anarkiájának anarkia-reflexe. A látó entellektüellek harca ez ebben a zavaros és perverz korban, 189