Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Pozsony és Szlovenszkó

Pozsony és Szlovenszká Amikor az ember két hónap után ismét viszontlátja a maga városát, van úgy, hogy metropolisnak találja. Adynak páratlanul patrióta verse jut minduntalan eszembe, a fel-feldobott kő, amely földjére hullva szimbólumba hozza a hazai tájból elmenekült s hozzá egyre erősebben, benső szervességi törvények szerint visszatérő fiút. A föld fiát, aki szereti és vállalja a szülőföldi rögöt, pedig harca van vele, nagy generációs különbözőségeken felfutó csatája. Fent jártam Szlovenszkó legészakibb tájékain, azokon a hegyesvölgyes vidékeken, ahol Jánosíkok és Esze Tamások nőttek fel a magyar feudális történelemből, ahol e népkonglomerátum legsajátosabb balladái és dalai szakadtak ki, ahol Szlovenszkó másik' arcát látni meg, mint amilyet a főváros mutat. Ez az arc tele van gonddal és ránccal s ahol az arcsápasztó tüdőbajokat gyógyítják s ahonnan bőséges kilókkal meghízva s csattanóan kipirosodva jönnek alá, vissza a városokba az emberek, a Tátra vidékén, ott a legnagyobb ez a sápadtság, ez a tengernyi gond, ez a szociális nyomor, gazdasági krízis. Amint a vonat kifut a pozsonyi pályaudvarról, elhagyja ezt a tájékot és a szemhatár alá süllyed a pozsonyi gyárkémények kevésvigaszú panorámája: eltűnik Pozsony is, minden vonalával, minden nagyvárosias hangjával, európai modorával, új épülettömbjeivel, kirakataival, iparával, kereskedelmével, kultúrájával, sportéletével, mindenével. Teljesen más országba kerülsz az első gyorsvonati órában. Pedig ez a vidék minden tekintetben összefügg a fővárossal; a mai komplikált élet száz meg száz kapilláris csöve köti 154