Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Halhatatlan a nagynéni művészete

Halhatatlan a nagynéni művészete A tavaszi nap finom és szőke melegével egy szorgalmas, nagyon komoly és végtelenül derüs-látású művészt akaszt meg munkájában. Valószínűleg az olvasó is tud róla, a nagynéniről, aki egy vasárnap délelőtt leteszi a keze-melegítette és keze-fényesítette hímzőtűt, amivel novemberi délutánoktól kezdve, sáros márciusi délelőttökig, bent a szobában, a kályha mellett: gobelin-képet csinált. Talán érdekes kis angyalok merev szemeinél hagyta abba a munkát, esetleg ép Wartburg várának egyik szelíd tornyát kezdte el színezni a puha pamuttal, avagy talán ama levelezőlapokról közismert szentimentálisan csókolódzó jegyespárt pirosította ép a kitűnő tűvel ; elég az hozzá, hogy most letette a szerszámot, fogta magát és kiment az uccára a gyerekek után. Idillikus kis forradalom ez egy családban, ilyenkor tavasszal, a változások óráiban. A nagynéni ugyan nem hagyja abba a munkát teljesen, de tulaj donképen megszűnik művészi hitének szervessége, amíg ismét eljön a tél, az ő intuíciós ideje, a karácsony és húsvét előtti idő, amikor sietni kell a munkával, hisz ajándéknak készül az. A gobelint megkapják a rokonok és barátok, gratuláljunk hozzá, mert ezt a képet el kell fogadni, sőt feltűnő, rangos helyre kell kifüggeszteni a lakásban, hogy kellőképen érvényesüljön. A nagynéni esete a művészettel nem véletlen, nem is elszigetelt kisvárosi jelenség, ellenkezőleg: egy jellemző standard manapság. Kié? A polgárságé és a félpolgárságé. Rendes, megszokott dolog, az izlés törvénye, amelyet nem lehet megbolygatni, mert tiszteletet, hagyományt és erkölcsöt sértesz vele. Elhatalmasodott tömegizléssel van dolgod, színeket és for134