Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - A közönség árulása

sarkában, akiknek művészi missziója nem több, mint interpretálása a meglévőnek, a közömbösnek meg az ekzótikusnak, az esztétizmusba burkolt reakciónak és a pityergő gyávaságnak. Igen, Julien Benda vádbeszédére be kell ismerni, hogy mindennek a kétharmada ilyen. De a többi! Azok, akikről e sorok is tiszta és egyenes éneket mondanak, akik kiértek és kivirágoztak korunk legméltóbb kifejezőivé, a mi szenvedésünk és örömünk kompozícióinak megalkotói közé. A forradalmi művész, akinek szerves köze van a társadalomhoz, nem menekül semmi más helyre — őszintén beszél, tanu ő az árulók ellen. A vergődő igazi irodalomnak, az éhező alkotó művésznek árulója tehát a: közönség. A könyv vevő és képvásárló közönség, amelyik megszokta, hogy léha és tunya életét csak párfőm, legfennebb morfium és ópium bódítsa; mámorokat, perverzitást, koncentrált betegséget kíván. Áruló ez a fajta, minden evolúció és revolúció kerékkötője, amely egy világ bomlásában is bomlás s ádáz ellenfele a régi világ becsületes katonájának is. Ezzel az árulással s ezen áruló közönséggel kell küzdeni a ma írójának és képzőművészének. Ezek azok, akik a szlovenszkói csak kicsiny ekszisztenciákat adó szellemi életbe is : külföldről hoznak, ezek a gyarmatosítók, az import feltétlen tartói, akik e földből csak a bankót préselik ki, talán még a pezsgőt. De művészet és irodalom csak ha megkerülve jön s idegen bélyeggel — akkor kell nékik. Övék a közvélemény, a pénz, az autók tülke és az ásítások jóléte, pedig úgy itt, mint más tájakon is, mecénásnál többek lehetnének: műélvezők, művészi emberek, szellemi életek öntudatos regulátorai. 133