Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - A közönség árulása

azt, amit századokkal ezelőtt már tökéletesen átéltek és kiéltek az emberek s van egy művészet, amelynek minden vonala, szava, hasonlata, egész konstrukciója sajátosan e korhoz és e korban élő emberhez szól; a jövőre mutatva. Ki mármost az áruló? — kérdhetik tisztelt hölgyeim és uraim. Az-e, aki régi barokk-szépségek helyett új szépet ad a mi egyenes vonalainkkal, szükségszerűségekkel, csillogóan nemes és tömötten kemény anyagokból ; ki az áruló hát : az-e, aki Klopstock Messiását ajánlja olvasásra, vagy aki Shaw-drámát vetít, Ady líráját gyúrja át lelkünkbe, Majakovszkyval őrjöng, a film valóságában feloldódik és a képben, szoborban olyan élményeket bont fel és szólaltat meg, amelyek nemcsak régmúlt korok stílusain vannak túl, de túl vannak a gép öntehetségén s a fotográfia-lencse realitásán is. Új színek, új szívek képződnek ma, tele azzal a hő és tiszta vággyal, hogy egy jobb és tökéletesebb embert teremtsenek; az emberi jövés és elmúlás mesgyéin túl valamit, amiért élni érdemes és élni szép, testvérekként az egész földön. Ez a nagy és végtelen emberi érzés lobog az új művészetben s az új művészekben, akiknek nem az a céljuk, hogy népszerűséget csináljanak, hanem hogy neveljenek. Mert a csillogó axiómákat faragó Wildenek igaza van: a közönség iparkodjék művészivé válni. Nagy és nem eléggé Hangsúlyozható ügyről van itt közvetve szó: új generációk lépnek be minden pillanatban az életbe, ezeknek új iskola adandó s véle egyetemben új látása mindennek. Meg kell szabadulni mindattól, ami suta, alacsony és szervilisen buta, a giccs lelkesedő Ízlésétől, a parvenü kosztvasakoszt-stílusának ragadósságától sa tiszta művészi s műélvezeti látásra s a látások átélésére kell 9* 131