Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - A közönség árulása

és művészek előtt. Kiöregedve, nedveit felhasználva, a gépcivilizáció árnyékában lázasan hánykolódik a nyugateurópai kultúra is. Mi ez? A tökéletes vég, amikor csak a sírra kell gondolni s előre farigcsálni a koporsót, mint az öreg parasztok szokták csinálni ezen a bukolikus vidéken? Nem! Európa elveszhet, ha nem ér többet, mint egy csinnadrattás halált. Nem kell Romain Rolland után senkinek, nekünk pláne nem. Nem a halált látjuk mi, csak egy kiélt szenilis világkép lezáródását s egy nyíló világ első pórusainak lihegését és verejtékét. Űj világ van születőben! — jelenthetjük ki most, mint a világháború utáni hónapokban, amikor egész Európa tele volt egy intellektuális chiliazmus csodavárásával s minden érték átértékelési készségével. S minél borultabb ma az európai égbolt, annál biztosabb a jövő. S minél élet-igazságosabb és alkotóbb lesz az új osztálytalan társadalom, annál szebb és szellemibb lesz az élet is. Az új élet, amelyben mindenki költő és művész lehet, hogy kiépíthesse életét a közösségben úgy, ahogy ez a legjobb és legszebb törvénynek megfelel. Szemmellátható, hogy Európa polgári osztályában egy észszerű belátásból induló balra át! — kezd lábrakapni s minden intézményes hatalom és norma fölött ma láz borzong végig: az újszerűség várásának forrósága. Hetek és évek hídjain várunk elégedetlen fütyüléssel, kevert szellemiséggel, idegesen, de érezve és már-már alkotva is az új alkotást. Mert kettéoszlott az írástudás és a művészet is: azokra, akik a tegnapnak énekelnek s azokra, akik a holnap erősei. Nemcsak a társadalom különböződött széjjel, de a művészetek is önmagukban. Van egy művészet, amely a múlt nagy alkotásaiból él, átemésztve mind130