Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

végigpöfög a főutcán. Egyenesen Morvái asztalához ment, és megkérdezte: — Szabad ez a hely, fiatalember? — Igen, asszonyom. Kövérkés, kerék arcú öregasszony, hetven felé járhat, nyugtalan tekintete riadtan ugrál az embereken, tárgyakon lés jelenségeken. Ideges és megszeppent tekintet. S a szája széle néha rángami kezd, és ilyenkor nyelnie kell, láthatólag azért, hogy ott benn a bensőjében, ahol a magatartás és a gesztusok televénye, a lélek él, helyreállítsa az egyensúlyt. Morvái és barátai nevezték el Nagyasszonynak, gyakran látták a Grandban, és beszélgettek vele. Bogaras öregasszonynak isimerték, néha mintegy végső kétségbeesésében és tanácstalanságában hangosan méltatlankodott a kiszolgálás imiatt, és felháborodását halálosan komolyan vette. Ezért sokszor nevetségessé vált. Morvái az írását olvasgatta, és beleibelejavított. — Ne haragudjon, 'hogy zavarom, ön újságíró, fiatalember? — Újságíró vagyOk — f ölel te szemrebbenés nélkül Morvái. A (Nagyasszony tejeskávét és túrós 'kalácsot rendelt. — Ügy, a társadalmi lelkiismeret katonája! — Szája széle megrándult, nyelt, és mintha maga is meghökkent volna a szavaiban rejlő (iróniától,, más hangon folytatta. — Az újságírók befolyásos emberek, szavuk súlyos és messzire hallatszik. Magam is szeretnék elbeszélgetni egy újságíróval... személy es ügyben ... — Szívesen állok rendelkezésére ... — Igazán? Köszönöm. IMég gondolkodom, az ügy meglehetősen kényes ... egy nagy

jnagy méltánytalanság történetét kellene megírni, egy bűntettét, melyet az emberiesség ellen követtek el. — Beszéljen, asszonyom! Az öregasszony aggodalmaskodva körülnézett, Morvái (látta, hogy kövérkés, fehér keze remeg, határozatlannak látszott. — Nem tudom ... nem tudom, megbízhatom-e magában ... 41