Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Vajúdó parasztvilág

kekben hamar megérett az elhatározás: ha jönnek, elszökünk. Talán nem is jönnek, talán az utolsó pillanatban történik valami, tés minden rendbe jön. Mit keresnénk mi Csehországban, mikor ránik itt van szükség, itt a házunk, a földünk, a (temetőben az elődeink. A menekülésit megértettük, háborús elkerülhetetlenség volt, a pusztulás lehetősége elől mentünk el, de ezt a mostani helyzetváltoztatásit nem bírtuk felfogni. Nem is annyira igazságtalannak, mint inkább fölöslegesnek éreztük. Szótlanul üldögéltünk az asztal mellett, nem volt miről beszélnünk, mert ebben a helyzetben az egyedüli értelmes téma a szerencsés megoldás mikéntje lett volna, s ezt nem ismertük. Hallgattunk hát, néha egymásra néztünk, de félve kaptuk el a tekintetünket,, mert nem sok jóiról árulkodott, majd ki-kimentünk az utcára, vártunk. Aztán már mindannyian a kapuban álltunk, alig volt valaki az utcán, az emberek behúzódtak a házakba, és az ablakon 'át nézték a külső világot. A felvégen nagy zúgás kelt, öregmama kiáltotta el magát legelőbb: „Jönnek, jaj jönnek! ..„Szaladjunk a kert alá!" — kiáltotta apám rekedt hangon. Ajtót, kaput nyitva hagytunk, futottunk, és a kertkapun kívül álltunk meg, de ott maradt előttünk az előbb látott, hirtelen változó utcakép: a házak előtt lassan gördülve nyomultak eilőre a Studebackerek, zúgva taposták a havat, és magasra feldobálták a kerekeik mögött. Egy-egy ház előtt megállt némelyikük, és ott maradt, a többi felénk közeledett. A pajtakapu hasadékain át néztük, hogy a mi házunk előtt is megáll egy autó,, az udvarunkba .csendőrök, civilek és katonák jönnek, eltűnnek a házban, majd újra előbukkannak, és összecsoportosulnak az istálló előtt, mintha tanácskoznának, aztán kimennek az utcára, és felülnek az autóra. Az bőgve .megfordul, és visszamegy a jegyzői iroda felé. Az autók sorra tértek vissza: .elszöktek a gazdák otthonról. Otthagyták mindenüket. Dac volt ez, vagy politikai manifesztáció? Tiltakozás a jogtalanság ellen? Úgy vélem, egyik sem, csupán a szülőfaluhoz való ragaszkodás és a közösséghez való tapadás ösztönös megnyilvánulása, a tanácstalan paraszttudat elszánt szembefordulása a sorssal, a világgal. íMert nem tudta elképzelni, 407.