Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

utoljára Játja őt... Morvái vigasztalta, nem lesz az igaz, még meggyógyul, azt hitte, az öreg emberek halálra készülő borúlátása mondatja vele a szavakat, s most, hogy visszagondol rá, valószínűnek tűnt fel, hogy utoljára látta élve a nagyanyját. Többet kellett volna beszélgetnie vele. Bizonyára sokat jelent neki, ha beszélgetnek vele, ha érzi, hogy még jelent valamit az embereknek, és nem bánnak úgy vele, mint 'egy menthetetlennel, aki nem akar meghalni, és csak gondot okoz a körülötte levőknek ... A 'csörömpölő ipléhek és üvegek kilátástalainságába Bozsena elképzelt alakja hoz színeket; kék köpenyében ott libeg és hajladozik az autóbusz közepén, a bóbiskoló és horkoló utasok között. Senki sem látja őt, csak Morvád. Egészen a vasúti állomásig figyelte Bozsenát. A sötétség éppen sápadni kezdett, amikor utasokkal zsúfoltan befutott a pozsonyi gyors. Az ünnepek után munkások mentek vissza Csehországba, sokan családostul, asszonyostul és gyerekestül. A gyerekek elnyújtózva aludtak az üléseken, a felnőtteknek csak ülni való hely jutott, magukba roskadtan aludtak; így vándorol ma a falu, nagy ünnepek előtt és után gyorsvonaton tölt egy-egy napot. Az emberek hazajönnek emlékeik és az otthon ünnepi örömei íközé, ezek a nélkülözhetetlen dolgok (itt teremnek számukra a délvidéken,, de az új ház, a televízió vagy az autó már fenn a hegyekben vagy Csehországban terem, utána kell menni családostul, asszonyostul, gyerekestül. S a ködbe burkolt mezőkön egyre rohannak a vonatok az éjszakában. Érdekes, hogy a fekete ruhás emberek ritkán ülnek vonatra. A fekete ruhás emberek ott maradnak a húsvéti falu utcáján, a szélben, és lassú léptekkel, hajlottan mennek a templom felé. Előbb a szürkület ült meg a tájon, bizonytalan körvonalú alakzatok úsztak mozdulatlan tömegében, néha fények villantak fel, ködök lebegtek a mezők felett. Olyan volt ez a derengés, mint ha egy .nagyon hosszú alagút vége felé közeleg a vonat; a verőfény még messze van, de a világosság kezdete már ott bujkál az alagút mélyén, megtöri a sötétet, percekig rohan még benne a vonat, és a sötétség lassan 32