Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
És . . . újra magányos lettem, hozzád akartam tartozni, ragaszkodtam az éjszakánk emlékéhez, azért lettem magányos ... Nem mondtam senkinek, hogy járjon utánam, hogy üldözzön, de nem maradhattam sokáig távol a többiektől. — Faluról indultál, ahonnan éin... Ismered azokat a (törvényeket és azt az erkölcsöt, mely még bennem is ott él valahol legbelül, hátraszorítva és megalázva, de él... Hasonlóak vagyunk, de te fiatal vagy, s ezért bíztam benned, és azt hittem, hogy ha elkötelezed magad, komolyan veszed a kapcsolatot. — Istenem ... ó, istenem, hát nem érted? Nem maradhattam egyedül... nem lehetek mindig egyedül. Miért nem jöttél, amikor hívtalak, miért nem vettél komolyan? Igaza van, nem vettem komolyan, és nem kötelezte magát semmire. Mit akarok tőle? így gondolkozott Morvái, de konok és kesernyés maradt. — Szimbólum vollltál az életemben ... Az elérhető lehetőségeim szimbóluma ... Hasonló voltál, mint én. S ha gyenge voltál, azt jelenti, én is gyenge vagyok. — Másnap várt a gyár előtt, és találkozni akart velem. Nem mentem el este a találkára, de lehívatott az internátusból, és amikor megmondtam neki, hogy nem akarok vele többé találkozni, megütött. A kapus előtt megütött. Vele kellett mennem, mert nem engedett vissza, újra akart. Féltem tőle, nem bírtam ellenkezni, nagyon erős volt. — Igen ... — mondta Morvái, és nem figyelt oda, mit mond — igen, természetesen ... — Mintha egy barlangból kongtak volna a szavak, félmondatok. Nem tudunk hívek lenni önmagunkhoz ... játékszerek vagyunk. S ha megtörtünk és megaláznak, elhitetjük magunkkal, hogy ennek így kell lennie, ez a világ rendje. Ez a sorsunk. Az akaratunkat töri meg a világ. — Rossz egyedül... Teli van az ember vággyal, kérdésekkel, és nem beszélhet róluk senkinek. Egyedül jár a moziba, és a feszültség, mellyel megtölti a film, összegyűlik benne, nincs számára menekvés. Feszíti belülről, nem tud másra gondolni. A többiek nem értik, mert nem vesz részt az életükben, külön utakon jár, is azt hiszik róla, más 310.
