Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
s Johnyt szemen önteni feketével... S mindennek csodálatos és ijesztő módon semmi köze sem volt Johny személyéhez, személytelen érzés volt, nem Johny beszéde váltotta ki, akkor is megvalósulhatott volna, ha Morvái mással beszél. Nyugtalanul elemezni kezdte az inger eredetét, s arra gondolt, mi lenne, ha megtenné. Látta .beszélgetőtársa megdöbbent és eltorzult arcát, pokoli ötlet, embertelensége abban rejlik, hogy Johny bizalommal és boldogan beszélget vele, az agyában fészkelődő gondolatokból semmit nem sejt, váratlanul érné a támadás, és elpusztítaná az egyéniségét ... Barátságos arccal nézte Johnyt, és mélységéket látott önmagában, ott a mélyben lakik a pusztítás kényszere, mely ilyen torz formában érvényesül. Talán a gyűlölet önmagáért való jelenség, mely ott van az emberben, akarja, vagy nem... — Nem szégyellem, hogy ilyen vagyok... — állította magáról Johny — semmi szégyellnivalót nem látok abban, hogy férfiakat szeretek. Talán nem hiszed el, bár így van: két férfi harmonlkusahban és önzetlenebbül tarthat fenn bizalmas kapcsolatot, mint férfi nővel... A nő kizárólagosságával és túlzott igényeivel, önzésével megöli a szerelmet. Nem mondott neki ellent, részvétlenül hagyta, hogy amaz beszéljen, és igyekezzen őt meggyőzni, sőt, úgy tett, mintha magában igazat adna neki. Nem haragudott rá, amiért feltételezte, hogy vele megy, közömbös volt számára a lelkes és boldogtalan fiatalember. Ügy hallgatta, mintha egy Idegent hallgatna, akinek ugyan nem érti pontosan a szavait, de így is érdekes számára a beszélgetés. — Kétszobás, központi fűtéses lakásom van... s van otthon egy üveg grúz konyakom ... — csábította, s olyan melegen nézett rá, ahogy csak tudott. Már személyteilen volt a fiatalember, csak az idegen életérzést figyelte benne Morvái, és valami gonosz vágyat érzett, hogy becsapja, áltassa és gyötörje, ne mondjon neki ellent, és abban a hitben ringassa, hogy meghallgatja és hajlik a szavára. Csak beszélj tovább, igyekezz, dobáld magad, ahogy a kettévágott giliszta két fél testét rántja görcsbe, és dobálja a levegőbe a megnyomorított életösztön. Egyene297.
