Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

déstől piros arccal kiabáltunk egymás fülébe, hogy ha ta­nulni akarunk, itt még mérnök is lehet belőlünk, s amikor az ismeretlen gépeket néztük, ámulva csillogott a szemünk. 6. Az első lány — egy vörös pincérnő — szemrehányóan kérdezte a téli utcán, hogy miért hívtam el a mulatóból, ha nincs lakásom, aztán kérni kezdett, és felajánlotta, hogy lefekszik a földre, ha akarom, de én nem akartam, hogy a deres járdára feküdjön, jéghideg ujjakkal egyre a hasát simogattam, és boldog voltam. 7. Tudja, ki volt Štefánik? — kérdezte a részeg. Hős volt, lelőtték a magyarok, évszázadokon át elnyomtak ben­nünket, és lelőtték Štefánikot; egy kocsmában, sör mellett beszélgettünk, és én nagyon vigyáztam, hogy helyesen, nyelvtani hibák nélkül beszéljek szlovákul, mert nem tud­tam elképzelni, mi történne, ha a partnerem megtudná, hogy magyar vagyok, s ez szorongással töltött el, nem félelem­mel, inkább óvatossággal, hogy elkerüljek egy botrányos jelenetet. 8. Bohr atommodellje mindig kétségekkel töltött el, elhi­szem, hogy úgy kell lennie — elektronok keringenek a mag körül —, ha az elmélet segítségével atombombát lehet ké­szíteni, s néha mégis kételkedem; nézem a töltőtollam, és megpróbálom elképzelni, ahogy szilárd keretében ott mo­zog, nyüzsög és lüktet az anyag milliónyi láthatatlan alko­tóeleme, s mert nem tudom elképzelni, ezt gondolom: hátha mégsem úgy van ... 9. Ha repülni készülök, minden alkalommal eszembe jut a halál, és kényszerítenem kell magamat, hogy ne gondol­jak rá. 10. Ma az állomáson alszom, és hajnali háromkor, ami­kor az éjszaka a legsúlyosabb és legkietlenebb, amikor leg­jobban fázik a világ, tudom, nem leszek elégedetlen, azt mondom majd magamban: ennek így kell lennie, jól van így­11. Zsuzsa az egyetlen ember, aki értelmileg és érzékileg egyaránt érdekel, talán azért, mert soha nem éltünk egy­más mellett. Megígérte, hogy hív. Mivel töltsem addig a fe­leslegesen elfolyó időt? 294.

Next

/
Oldalképek
Tartalom