Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

temek: minél magasabbra vigye valahová... Senki sem állíthatja, hogy nem volt meg benne a kötelező alázat és szerénység. Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy az írás szabadságát rajta kívül álló szempontok és körülmények határozzák meg, nem lázadt, korlátozott lehetőségei tudatában, kételkedő természetére hallgatva, alávetette magát a vele szemben támasztott követelményeknek, mert a munkája így is érdekelte. Sorsa alakulása, tapasztalatai szerénységhez és igénytelenséghez szoktatták, s ő semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy alkalmazkodik a társadalom mások által képviselt akaratához. Belenyugodott, hogy eszköze lesz egy felsőbb elgondolásnak, s tőle telhetőleg teljesíti kötelességét. A kötelességét teljesítette akkor is, amikor régen az úttörőknek a gonosz kulákról mesélt, igyekezett rábeszélni a parasztokat, hogy adják be az államnak az utolsó szem gabonájukat, amikor fegyelmezetten menetelt a felvonulásokon, amikor forradalmi dalokat énekelt, és tevékenyen részt vett az ifjúsági mozgalomban — „Kovács vagyok, ifjú a lelkem, kinyílt előttem a világ ..—, amikor azonosult a világgal, és gondolkozás nélkül elfogadta az azonosulás lehetőségének feltételeit, amikor elhitte, hogy tanulását és előrejutását egyedül az új társadalom teheti lehetővé. Nem volt Morvái lázadó jellem, inkább a belenyugvásra és a megalkuvásra volt hajlamos, és ilyenkor rendszerint meg tudta győzni önmagát, hogy a leghelyesebb megoldást választotta. Hogyan lehet hát, hogy a társadalom, mellyel készségesen azonosult, amelynek engedelmes bábja volt, egyszerre elejti, és kiveti magából, mint egy bűnözőt? Nem tudta megérteni, hogy az ember feleslegessé is válhatik. Milyen törvényekj szerint él ez a társadalom? S belőle milyen tulajdonságok hiányoznak, hogy jó szándéka és készsége ellenére sem képes azonosulni a többiekkel? Éles gondolatsziklák elhagyott vidékén, morajló kős'ivatagban bolyongott Morvái, és önmagát kereste; humoros filmekben láthatunk néha egy mulatságos jelenetet: néhányan mesterséges útvesztőbe — bokrok és sövénysorok között egymást metsző utcácskák szövevényébe — kerülnek, és kétségbeesetten keresik a kivezető utat. S a néző pokolian 19 Szabadesés 289