Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
— Meggyőződhettél róla, hogy felnőtt férfi vagyok. — Isíe légy közönséges, Morvái! Ez a póz nem illik hozzád. Ne akard, hogy nagyon sajnáljalak! Hogyan érezhet ennyire másképp, mint én? — gondolta Morvái. Hogyan lehet ennyire okos és könyörtelen? S az asszony ráibeszélő hangon folytatta, mintha arra kérné, hogy ne haragudjon. — Ne hidd, hogy nem ismerlek, Morvái, sokat hallottam rólad, olvastam az írásaidat, és tudom, hogy iszol. Otthagytad az iskolát, a komoly munkát. Azóta milyen eredményekkel dicsekedhetsz? — Elhallgatott, ás kérdően nézett rá, Morvái nyugtalanul állta a tekintetét. — Láttál már iszapos fatönköt a zajló Dunán? Ügy visz téged a víz, ellenállás nélkül, s te nem bírsz az árral szembefordulni. Teát kért rummal Morvái, és a rumot egy hajtásra megitta. — Iszol. Engem vádolsz, hogy menekülök önmagam elől. Te ki elől menekülsz? Mert az ital menekülés! Gyávaság. Hamis romantika. — Ismersz ezen kívül más romantikát? Ismersz az italon és az emlékeken kívül más romantikát? — A felelősségtudat romantikáját... — Szegényes romantika. Az igazi romantika korlátlanságot és szabadságot jelent, a felelősségtudat kötöttséget. A kötelességek érzése börtön, s a megbízható ember ennek a börtönnek a rabja. Te is rab vagy, kötelességtudásból egyhangú életet élsz, és közben unatkozol, de nem mered bevallani magadnak, hogy unatkozol, és hogy ez rettenetes. Azzal áltatod magad, hogy így kell élned. Pedig csak gyáva vagy... s titokban elégedetlen. Elégedetlen minden ember, aki érzi a tulajdon gyávaságát. — Tévedsz, elégedett vagyok. És gyáva sem vagyok, bebizonyítom, ha akarod... — Naponta azzal a gondolattal ébredsz, hogy ma végre történik valami; reménykedsz. S este csalódottan fekszel a férjed mellé, mert nem történt semmi. Egyre vársz, és kétségbeesel a várakozás eredménytelensége miatt. S amikor történne valami, a kötelességeidre hivatkozol, és behu281.