Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

nyod a szemed, hogy ne lásd a lehetőséget, amelyet a sors kínál. Az embernek csak egy kötelessége van, hogy szabad és boldog legyen. — Elég, Morvái. Kérlek, kísérj haza! Sápadt volt, fölindultnak látszott, szeme mélysége bizonytalanságot és nyugtalanságot tükrözött. Menekül, mert fél, hogy feladja a biztonságát, fél, hogy elveszti az igazát, érzi, hogy valahol a dolgok legmélyén, ahol a lényeg rejtőzik, nincs igaza ... Ezért csupa kér-lelés, amit mond: — Nem szabad így beszélned velem. Ha meg akarsz tartani, ne beszélj így velem, nem akarom, hogy vitatkozzunk. A kora őszi vasárnap este zajai zsibongtak körülöttük ... Nem mentél haza a férjedhez és a gyerekeidhez, velem töltötted a vasárnapot, megfeledkeztél a családodról, a kötelességeidről, így van jól... Szorosan karolta az asszonyt, érezte, hogy ő is szorítja a karját, mintha nem akarná elengedni, pedig már a Kőrössi-lakáshoz közeledtek. Nem akarom, hogy meglássanak így, és kellemetlen legyen... Nem lesz kellemetlen... Sápadt lámpák szórták rájuk a fényt, autók fékeztek, ahogy átmentek előttük az úttesten, s már megérkeztek a ház elé. — Csókolj meg, Morvái, és hidd el, hogy bátor vagyok. Tehetetlenül állt, s az ablakok, ahol az asszony lakott, pirosbarna fénnyel néztek le rájuk. Zsuzsa átkarolta Morvái nyakát, megcsókolta a száját, és úgy suttogta, hogy egészen nem akarja elveszíteni, szüksége van annak tudatára, hogy neki, Morvainak nincs más senkije, csak ő. Nem tud róla teljesen lemondani. Morvái átkarolva tartotta, és a házból emberek jöttek ki, és rájuk néztek, s ő kérte az asszonyt, hogy ha szüksége lesz rá, hívja akármikor, ő szüntelenül várja, és a hívásra rögtön jelentkezik. Különben nem ... Megígérem, de ne kötelezz semmire, azt mondtad, a romantika kötetlenséget jelent ... Érezte arcán sós könnyeit. Az asszony eltűnt a kapuban, s ő ott állt a ház előtt, megvárta, amíg kihajol az ablakon és int. Akkor elindult a város felé. 282.