Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
2 Legjobban a tárgyak változtak meg körülötte; egyszerre felfedezte őket, s észrevette, .hogy változatos alakjuk van. Állnak a térben, mozdulatlanok, mégis élnek. S némelyikük egyenesen ijesztő. A sörgyár mögött a Duna-parti óriási jegenyék koronája például monumentális zöld szikla, melyet valami óriás folyó sodrása csiszolt simára és gömbölydedre; az ijesztő zöld bálványok láthatatlan cérnaszálon lógnak a vakító világoskék mennyezeten, s minden pillanatban azzal fenyegetik az embert, hogy rázuhannak, és maguk alá temetik. Ahogy sétált alattuk, és felnézett rájuk, egy régi élménye jutott eszébe. Gyalogosan ment egy állami főútvonalon, melyen Tatra 111-esek szállították a homokot és kavicsot. Gyakran jöttek, már messziről látta őket, egyre nagyobbodtak, mintha a távolság csökkenésével az ég fellé tornyosulnának; úgy látszott, semmi sem fér el mellettük az úton. S amikor melléje értek, zúgásuk egy pillanatra vízesések morajává erősödött, és egy mély hangú szisszenéssel távolodott, mintha ágyúgolyók suhantak volna el mellette. S ő ment az út szélén, és semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy ha valamelyiknek elromolna a kormányműve, ha valamelyik sofőr řáradt lenne, és egy pillanatra elbóbiskolna, ha valamelyik gépkocsi elszabadulna, ha ez a hatalmas erő valamilyen módon nekirontana, elsöpörné a föld színéről. És hiába mondogatta, hogy ez lehetetlen, a valószínűségszámítás szerint annak az esélye, hogy valamelyik gépkocsi rárohan, csupán egy a tízmillióhoz, vagy egy a százmillióhoz, vagy talán még kisebb; kételyei nem szűntek meg, és kényszerítenie kellett magát, .hogy folytassa az utat, és ne térjen le valamelyik mellékűtra. Aztán az udvarok hívták fel magukra a figyelmét. A város utcáin sietve járunk, ritkán sétálunk, és szinte egyetlen esetben sem céltalanul; mindig megyünk valahová. Alig érzékeljük környezetünket. Morvái eddig ügyet sem vetett az ódon házak boltozatos kapui mögött ásító udvarokra. Azt sem tudta róluk, hogy vannak. S most, hogy semmi dolga, új feladatokat nem kap sem a főszerkesztőtől, sem a rovatve266