Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

tövében ülve, mint néha a városban sétálás közben: gépiesen megy az utcán a többi járókelővel, tartja a lépést, bár nem kell sietnie, megáll a kirakatok előtt, nézelődik, látja a tárgyakat, de alig érzékeli, közömbösek számára a házak és az emberek, mert agya nem a látottak képét dolgozza fel, egészen máson gondolkodik. Agysejtjei öntörvényűén dolgoznak, olyan problémákkal birkóznak, amelyek semmi összefüggésben nincsenek a környezetével. Mintha érzékei és idegei önálló életet élnének most; nem a félhomályos Borókás világáról és a sasokról gondolkodott, az óriás tölgy járt az eszében, melyet százéves élete végén ketten döntöttek ki apjával... Volt ebben a lelkiállapotban valami fájó és szomorú, úgy érezte, most önmagára, önmaga lényegére ébredt, s meglátta, hogy ezzel a romantikával áltatja és félrevezeti magát; valótlan világot teremt, melyben forgópisztolyok, óriás tölgyek és sasok szimbolizálják a valóság értékeit. De milyen törpe világ értékrendje ez, mikor a valóságban tengerek vannak, amelyeket ő sose látott, és az emberek oroszlánokra és antilopokra vadásznak, amíg ő nyulakat puffantott le! Még a sasokból is csak törpesas jut neki, nem a sziklás vidékek felett keringő, félelmetes szirti sas vagy rétisas, melynek hirtelen elővetődő árnya elhallgattatja a vadvizek és tocsogók nyüzsgő világát, és megdermeszti a vízimadarak százait... Igen, és vannak újságírók, akik államférfiakkal találkoznak és világpolitikai kérdésekről cikkeznek, repülőgépen szállnak a frontok felett mint haditudósítók, vagy ejtőernyővel ugranak le hozzáférhetetlen területekre, míg ő a szabad tartásos istállókról ír riportokat, és a járási földművelésügyi osztállyal csatázik. S a főszerkesztője hümgetve olvassa az írásait, és az elvtársakat emlegeti; még az államvédelmi szervek is csak arra voltak kíváncsiak, hogy mit énekelt ekkor és ekkor, másra nem is lehettek, mert semmi komolyabbat és jelentősebbet nem csinált, nem esküdött össze senkivel, nem lázad, kicsinyesség veszi körül, jelentéktelenek a tettei, a gondolatai, a lehetőségei... Miért van, hogy az ember tud a világ nagy dolgairól, melyeket soha nem ismer meg, ismeri az élet lehetőségeit, melyeket soha nem ér el, miért, hogy 239.