Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

nek, amelyeket valahol fenn, a dombok testéből szakított ká a tavaszi olvadások és bő nyári záporok rohanó vize. Homokkő volt az árok alja is, ugyanaz a formálható, sárgásszürke kő, melyből a házakat és a hajiokokat építették. Óvatosan ereszkedett le a vízmosásba, fél kézzel a bokrokba kapaszkodott, a másikkal az arcát védte az ágaktól és az éles fűtől. Száraz volt a fű, mint a lekaszált széna, bár talpon állt, csak kissé megdőlt, s a vad csapásokat taposott benne. Öznyomokat látott, sokáig kutatott rókanyom után, s a végén ezt is talált, az eső utáni nyomok rajza beleszáradt a homokos löszbe. S a nagy fehér homokkövek úgy hevertek ott, mint egy távoli, elhagyott vidék kopár kövei. Ha nem gondol arra, hogy a Borókásban van, bárhol lehetne most, idegen vidékeken, egzotikus tájakon. Talált egy rókalyukat, lapos kő feküdt előtte, mintha a róka kikövezte volna a lakása bejáratát, hogy tiszta lábbal lépjenek be a gyerekek, ne hordják be a sarat. Melegletek lehet, ha egy kiadós zápor után zúdul le a víz a vízmosáson, kiönt benneteket, mint a cigány az ürgét. A másik oldalra még nehezebb volt felkapaszkodnia, mert a meredek árokoldal feljebb megrepedezett, s a hantok zörögve hulltak a lába alól, és bizonytalanná tették lépteit. Mindkét kezével kapaszkodott, és a lábának óvatosan biztos támaszt keresett. Zihált az erőlködéstől. Eszébe jutott, hogy vaddisznóval is találkozhatik, önkéntelenül megérintette a forgópisztolyt, és a szíve megdobbant. Egy pillanatra megállt, visszafojtotta lélegzetét, és fülelt. A csendben meghallotta a láthatatlan fenyvesek halk neszét, mely annyira finom, hogy alig töri meg a csendet, és a dobogó szív könnyen túlzakatolja. S ahogy a vízmosás túlsó oldalára ért, és áttörte magát a cserjén meg az elszáradt ftivön, előtte álltak a sudár fenyők. Félhomály volt a Borókásban. Sejtelmes erdőrész ez, mert senki sem tudta, hogyan él meg itt a fenyő, mikor a tűlevelű erdősávok messze, sokkal északabbra kezdődnek. S a neve is találgatásokra adott okot. Miért hívják Borókásnak, mikor a fák nagy része lucfenyő, a borókafenyő sokkal kevesebb. Gyertyákként álltak egymás mellett a to235.