Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
-ben egyetlen rulha — gyűrött, .sötétbarna ünnep/lő ruha — lógott, a polcokon néhány ing, trikó, és három hosszú alsónadrág. Gyér ruhatára vo.lt az anyagbeszerzőnek, és Morváit szinte megdermesztette a váratlanul jött gondolat: Ez a dög talán használja a zoknijaimat! Körnerné az ablakon át nézte, ahogy bekopog a háztiaszszonyhoz. Az ablaktalan, sötét előszobában egy ódivatú barna ruhásszekrény és pléhmosdó lállt. Morvái súlyos, avítt illatokat érzett, amilyenek valamikor otthon csapták meg az orrát, ha kinyitotta a nagyanyja magas, fekete faládáját, melyben öreg ruhákat, ünneplő csizmákat, zsákokat és háziszőttes fehérneműt tartottak. Az előszobából jobbra nyílt egy ajtó, Szépiák y né nézett ki rajta. — Jöjjön, szerkesztő úr ... A kis szoba az e'lsô pillantásra túlzsúfoltnak tűnt fel. A második körülnézés beigazolta, hogy nagyon kicsi. Szemben, az ajtóval magas támlájú, széles családi ágy állt, és elfoglalta a szoba kétharmadát. Felette ellipszis alakú aranyozott keretiben egy szűk vállú kabátba gyömöszölt, .csokornyakkendős, bajuszos fiatal férfi és egy csupa csiplke és fodrocska ifjú hölgy képe, A szobának egyetlen ablaka volt. Előtte csipketerítővel letakart asztalka meg egy virágos huzatú kopott fotel. Az asztalkán ezüsttálcán két fiinom porcelán csésze és porcelán cukortartó kockacukorral és ezüst cukorfogóva.1. Mellettük súlyos ezüst gyertyatartó, benne vastag fehér gyertya. A padlót erősen megkopott, megivékonyodott perzsaszőnyeg fedte, virágai rajzát alig lehetett már felismerni. Az ajtó mellett a sarokban ódon ruhásszekrény — az előszobában lévőnek párja. Az ajtótól jobbra, ugyancsak aranyozott keretben... pasztellkép; kék háttérben csodálatosan tiszta, fiatal női arc ragyog, s a figyelmes szemlélő meglepve állapítja meg, hogy ragyogását nem a színeivel éri el, hanem tekintetének tisztaságával, vonásai üdeségével és egész arckifejezése bájával, mintha a lélek ragyogna elő .a pasztellszínek mögül. A szobában olyan volt a fény, mint esős őszi napokon szokott lenni, napsugarak nem érték az ablakot, és ebben a tompa fényben a női arc belső fényei világítani látszottak 169.