Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

szörüM", a csengő .kétségbeesetten visít, mint egy kisnyúl, melyet a hátsó lábánál fogva felemeltek és készülnek tarkón ütni. Odabent gyerekhangok, padlónyikorgás, és az ajtót Zsuzsa nyitja ki. A szeme nagy, zöld és ijedt. — Morvái... Háta mögött egy kisfiú és egy kislány, öt-ihat évesek, kíváncsian nézik, nem ismerik a bácsit, a köszörűs bácsit, a szerelőt és műjegest — mi minden másnak kell lennie az embernek,, hogy önmaga lehessen! —, Morvái belép az előszobába — hová mászok az átok (fejemmel —, a hangija halk és remegő, illő ilyen nagy szerephez: — Ne haragudjon, hogy betörtem bejelentetlenül... — Ki ez a bácsi, anyu? — Ez egy szerkesztő bácsi... — Az asszony már újra nyugodt és fölényes. — Menjetek be a szobába, anyu imajd beszél a bácsival, és megkérdezi, mit akar! ... Ha azt kiáltottam volna, hogy jeges, elvesztem, topog magánkívül Morvái, mert Duna menti metropolisunkban a hűtőszekrények korában régen nincsenek már jegesek. Zsuzsa betuszkolta a gyerekeket a szobáiba,, és megállt előtte. — Mit kíván, Morvái? — Találkozzon velem ma este! — Körülnézett: Kőrössi nem mutatkozik, nehogy elkiáltsd magad, gyászvitéz! — Miért találkozzam magával? — Szükségem van rá, hogy találkozzunk. — Kedves kis diktátor... — Ha ez nem gúnyos megvetés, akkor nem értek az emberekhez. Valóban: hogyan is kellene megszereznem? Hát először is kegyetlennek lenni, durván bánni vele, vadul kezelni, s amikor az aszszony .már .őrjöng a vágyakozástól... — Kilenc órakor várom .a Múzeum előtt. Eljön? — .Nem tudom ... — Ott várom éjfélig, vagy tovább... — S amikor őrjöng, akkor engedékenység, igen ... látom, asszonyom, kíván ... — Ne — tiltakozott elkomolyodva az asszony —, éjfélig ne várjon! — Nézték egymást. 158.