Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

viselkedése valószínűtlenségét, mintha nem is Ő lett volna, mintha egy idegen .beszélt volna helyette, és nem tudta, hogyan tudott így viselkedni. S éppen ebben a valószínűt­lenségben, ebben az ésszerűtlenségben látta az erejét an­nak, amit tett, az egyedi mindig hatásos, mert őszintének és ismételhetetlennek, s azért nagynak tűnik fel. Pedig nem is volt őszinte, közben erősen gondolkodott, és tudatosan irányította a beszélgetést, tehát a cél elérése érdekében szerepet játszott, nem előre kigondolt, de mégis céltudatos szerepet. Bár miért játszott volna szerepet, amikor az asz­szony valóban érdekli, igazán kívánja, és ott éli a lelkében, mint egy lehetőség, mint a világ ezernyi lehetősége kö­zül — melyeket mind szeretnénk magunknak megszerezni — az egyik, s talán épp a legfontosabb. Nem játszhatott hát szerepet, önmagát adta, őszintén kérte az asszonyt, mert szüksége van rá. Ami nem jelenti azt, hogy nem volt két­ségbeejtően nevetséges. Végtelenül tehetetlen és kiszolgál­tatott volt, aki úgy koldulja létszükségletét. Háromnegyed négyig a Horgonyhoz címzett kiskocsmában ült, és sört meg rumot ivott. Négy előtt öt perccel a rádió épületének bejáratát figyelte egy sarokról. Az asz­szony negyed ötkor jött ki a magas, üvegablakos kapun, lejött a lépcsőn, és a tegnapihoz hasonlóan viselkedett. Morvái szorongva várt, több rumot kellett volna innia, még érzi önmagát és a törvényeket, melyek megkötik, és ne.m engedik, hogy úgy tegyen, ahogy az ösztönei sugallják... A piros Felicia mintha parancsszóra kanyarodott volna az asszony elé, is az beszállt, de Morvái határozottan látta, hogy inem mosolyog. Nyugtalan, először körülnéz, és csak azután száll lbe a kocsiba, s. még onnan .is kinézeget. (Ez kissé felvidította, jó, ha az asszony nem mosolyog, az idő­zített Morvái-féle bomba ihatni kezd. Kivételesen autóbuszon ment ki a lakására, mert nagyon sietett, és hozzáfogott, hogy átöltözzön sötétszürke ruhá­jába. Tornanadrágban és zokniban állt a szoba közepén, amikor Széplakyiné benyitott. — Beszélni szeretnék magával... — Sokkal nyugodtabb­nak látszott, mint reggel, méltóságos és parancsoló volt. 155.

Next

/
Oldalképek
Tartalom