Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

kes lábát összedörzsöli... Nem, ez valószínűtlen és kísérteties jeleneit lenne éjfélkor, két pizsamás .alak egymás kezét szorongatja a lámpafényben. Ágyba bújt, és hallgatta a másik ágyból feltörő süvítéseket; holnap hajnalban kell ébrednie, hogy mielőtt az anyagbeszerző felkel, megléphessen a megismerkedés elől. 5 Morvái fél hatkor ébredt, nyújtózott, és a vaskályha feletti füstfoltokat bámulta a mennyezeten. S akkor eszébe jutott a szobatársa. Megrettent, és a másik ágy felé lesett. -Nem látott a párnán semmit, óvatosan felemelkedett, és megállapította, hogy a fekete hajcsomók nem meredeznek elő a takaró alól, az ágy üres. Nincs megvetve, a paplan összegyűrve az ágylábhoz .túrva, a vámkoson emberfejnyi lyuk ráncai, s a sima lepedőn ott hever a piros tornanadrág, mint egy ijesztő vérfolt szörnyű gyilkosság után. Ahol az éjszaka a sárga talpú láb meredt elő a takaró alól,, most egy csíkos zokni lógott, mintegy a tegnapi láb jelképeként, lyukasan. Ruha nincs a széken, a lakótársa elment. Kipihenve, újult erővel a gyantáért való küzdelembe vetette magát. Moirvai .megkönnyebbült. Odakünn ragyogóan süt a nap, bár az ablakot nem érik el a sugarai, az udvar fényben úszik, a galambok turbékolnak, és a kerti asztalon két hím nehézkesen totyog egy imagát -kellető nőstény után. Morvái felöltözött, az előszobában megmosakodott, és a vizet az agglegény körtefa gyökerére öntötte. Aztán leült a szemesládára, és nézte a ragyogó nyár eleji világot; a körtefára feketerigó szállt és néhány trillát fütyült, a rigó a város igénytelen,, szürkésfekete madara, hű hozzá télen-nyáron, és élénk mozgást lop a parkok őszi harasztjára, a komor téli szürkületekbe és a derűs tavaszba. S ahogy nézte a sikkantgató madarat, nagy nyugalom öntötte el, olyasféle jó érzés, mint amiikor gyerekkorában a reggeli meleg napon ült az eresz alatt, nem kellett iskolába mennie, és nem csinált terveket, hanem megvárta, hogy .rrtivöl jön elébe a nap, az 149.