Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

más lehetőségekre nem gondolt Morvái. Török Ilona a bizo­nyosság, mélyet bármikor elérhet, csak ki kell nyújtania a kezét. S ezért nem is érdekes. Még Bozsena is más Volt, a takarítónő bőrén lágyan suhogott a kék munkaköpeny, és Morvái tudta, hogy iha kigombolná, föhér meztelensége tűn­ne e'lő. Bozsenát a testi vágyak légköre vette körül, sugá­rozta magából a melegséget, s egy időre kényszeríteni tudta Morváit, hogy úgy dongjon .körülötte, mint egy kerge darázs a napraforgó virága körül. Ha imost Kőirössiné ülne mellette, egészen más lenne a helyzet. Ö, akkor nagyon igyekezne, bogy vonzó és meg­nyerő legyen, követelőző és egyben alázatos lenne, törné a koponyáját, hogy szellemesen beszéljen, és könyörögne neki, hogy ajándékozza meg azzal a boldogsággal, melyet egyedül csak ő tud nyújtani. Sírna vagy szitkozódna a kedvéért, a kezét csókolná, és tálán megütné, ahogy a helyzet hozná magával. Mert Zsuzsa az elérhetetlen vá­gyak és a sejtett, de át nem élt melegségek hordozója, akit neki csak kívánnia lehet. S ahogy figyelte a nézelődő Török Ilonát, és közben Zsuzsára gondolt, egyre inkább úgy érezte, hogy nem is a zeneosztálybeli asszony személyéről van sző, hanem valami képzeletbeli és valóságfeletti él­ményről, melyet egész életünkben keresünk, s ha véletlenül megtaláljuk, rendszerint csalódunk benne, mert kiderül, hogy azáltal, hogy ismert valósággá vált, elvesztette va­rázsát, és közönségessé fakult... Bár ezt nem tapasztalta még, csak sejtette, élettapasztalatainál és természeténél fogva szkeptikus volt, kételkedő ... ahogy ő minősítette. Nem hitt a földi dolgok tökéletességében és a teljes kielé­gülés lehetőségében, és az életet jelentő vágy fennmara­dása érdekében nem tartotta kívánatosnak a hiánytalan beteljesülést. Végre megérezte homloka mögött a zsibongó mozdulást. — Táncolunk? ... — Ne még ... — kérte a lány —, lolyan jó inéznii az em­bereiket. Mennyire mások, imint mifelénk . .. A zenekar trombitásai pirosan dagadó arccal fújták a pol­kát, s a dobos hangszerét püfölve vidáman közbekurjon­7* 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom