Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban

hajtották végre, és hogy a képviselő-választásoknál sokszor erőszakkal is megakadályozták az igazi népakarat megnyilvánulását. Ez annyira nyilvános tény, hogy jóhiszeműleg senki sem tagadhatja. Saját keserű tapasztalatából visszaemlékezik az 1910. évi jólsvai választásra, amikor boldogult báró Bánffy Dezső volt miniszterelök maga óva figyelmeztette arra a körülményre, hogy e kerület nyakas, meg nem vehető és meg nem félemlíthető Csetnek-völgyi derék függetlenségi magyar lakosságának ellensúlyozására csatolták hozzájuk a távoli Garam völgyének a Coburgi főuraság alatt álló, terrorizálható, szegény szlovák népét. És valóban megtörtént az a szomorú és groteszk jelenet, hogy az állami ingyen különvonaton erőszakkal beterelt megfélemlített szegény szlovák nép akarata ellenére a parlamentbe küldte éppen azt, akit nem akart, és lehengerelte az önérzetes magyar választókat. Ám ez a jelenség nem volt kivétel, hanem csak egy tipikus példája annak a korrupt rendszernek, amely egy mindent helyeslő kormánytöbbséget akart a parlamentbe szállítani. De ez nem a magyar nemzet bűne, mert hiszen a nyílt szavazással és a választási erőszakoskodással éppen az ellenzéki Duna-Tisza közti tősgyökeres magyar népesség szabad akaratnyilvánítását bénították meg. Mert míg Budapesten vagy a tiszta magyar vidékeken sok ezer szavazat kellett egy mandátumhoz, addig a szegény nemzetiségi vidékek bányász, vagy más függő helyzetben lévő gyámolatlan népe pár száz megvett szavazattal mandátumhoz juttatta a Budapestről beküldött, esetleg vadidegen, vagy gyűlölt kormánypárti jelölteket. Végeredményben tehát az önérzetes magyar ellenzéki vidékek lakosságát nyomták el és büntették meg nyakas ellenzékieskedésükért. És innen is van nagyrészt a Duna-Tisza közének elhanyagolt állapota. A kezes és engedelmes nemzetiségi vidékeket pedig a legszebb kultúrintézmények végtelen sorával tömték tele a szállított kormánypárti mandátumokért. Sajnos, hasonló választási matematikával nálunk is találkozhatunk, hiszen egy magyar mandátumhoz csaknem kétszer annyi szavazat kellett, mint egy cseh mandátumhoz. Másrészt viszont nem állíthatjuk, hogy - ennek ellentéteként - a magyar kulturális intézményeket a csehszlovák állam bőkezű támogatással elkényeztette volna. Ami pedig az iskolák útján való magyarosítást illeti, kétségtelen, hogy a magyar állami iskoláknak magyarosító tendenciájuk volt. Ám az egykori Magyarország elemi iskoláinak 85 %-a felekezeti vagy községi jellegű volt, amelyekben az ottani község lakosságának anyanyelvén folyt az oktatás. A Duna-Tisza közének tiszta ősmagyar lakossága közt, sőt a Dunántúlon is van92