Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945
Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban
pontjuk mellett, amely csak territoriális közjogi alapon hitte a kérdést megoldhatónak. 1867-ben is a vármegyéknek nemzetiségek szerint való kikerekítését, a többség nyelvének hivatalos nyelvvé való tételét, nemzeti kongresszus felállítását követelték, mely tagjaira adót vethet ki. 3 1 Ez a területi praktikularizmus oly élénken motoszkált a lelkekben, hogy a nemzetiségi kérdést csak úgy vélték megoldhatónak, ha minden egyes nemzetiségből kiváltságos, közjogterületi autonómiával bíró nemzet lesz. Ezzel szemben a magyar álláspont az volt - mondja Jászi -, melyet Eötvös József annyiszor és oly széles tudományos felkészültséggel védelmezett meg: „A nemzetiségek szabad fejlődését az általános jogegyenlőség biztosítja... Az országot nem lehet feldarabolni; viszont biztosítani kell a nemzetiségek kulturális fejlődését az egész vonalon... Akarjuk, hogy a polgári jogok teljes élvezetére nézve se vallás, se nemzetiség a hon polgárai között különbséget ne tegyen, és akarjuk, hogy más nemzetiségű honfitársaink nemzetiségi igényei mindenben, ami az országnak politikai szétdarabolása és törvényes függetlenségének feláldozása nélkül eszközölhető, törvény által biztosíttassák." 3 2 Ezt az álláspontot képviselte Mocsáry Lajos is, a régi 48-as tradíciók egyik legtisztább letéteményese, aki már 1858-ban felemeli intő szavát a nemzetiségi türelmetlenség ellen, és azt írja a szláv kérdésre nézve: „Beszéljék, műveljék, tökéletesítsék nyelvüket, amint teszik, nincs hozzá semmi közünk, nincs joga senkinek őket ebben megakadályoztatni. Alapítsák meg irodalmi nyelvűket, adoptálják a csehet, élesszék fel az ős nyitrai, vagy bármi más tájszólást írói nyelvül - ez az ő dolguk. A közjóra nézve csak örvendetes lehet azon élénk szellem, mely kapcsolatban áll a nemzetiségi és irodalmi munkássággal. Ez kifejti a tehetségeket, nemes irányt tűz elébök, és képes embereket teremt, s ilyeneknek más téren is jó hasznát veszi a haza, s örvend mindenki, kinek a közjó szívén fekszik. így fogom én fel szláv honosaink valódi természetes és helyes állását. S tudom, van ő magok közt is egy józanabb töredék, volt egy időben időszaki orgánum is, mely hasonló irányt tűzött elébök." 3 3 „Nem tudom - írja Mocsáry -, eljut-e jelen szózatom szláv ajkú honosainkhoz. Igen óhajtanám, hogy úgy legyen, mert azt hiszem, egy ily, habár igénytelen, de őszinte hang visszhangra találna közöttünk." „Asaját fajombelieknek pedig különösen óhajtanám szívére kötni - fordul szózatával a magyarokhoz Mocsáry Lajos -, hogy egyrészt ébredjenek fel a csüggedésből mindazok, kik kétségbe esnek afelett, hogy nemzetiségünk a mindenfelől nyomakodó nehézségek ellenében, s védelmi eszközöknek vélt teljes hiánya mellett magát fenntarthassa... És hogy másrészt azok, kik nem tágítva, nem alkudva, most is azt hiszik, hogy hazánkban minden nemzetiségi vita e kérdésen sarkallik: ki az úr az országban; kik azt hiszik most is, hogy 72
