Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban

anyanyelvét sem, hanem tetszés szerint más nyelvet (pl. a nagyorosz nyelvet) rendelt a felekezeti iskola tanítási nyelvéül: ennél fogva az 1907. évi XXVII. törvénycikk 18. §-a azt rendeli: „Az 1868. évi XLIV. tc. 14. §-ának az a rendelkezése, mely szerint az egyházközségek iskoláikban az oktatás nyelvét tetszés szerint határozhatják meg, akképp értelmezendő, hogy szabadságukban áll oktatási nyelvül vagy az állam nyelvét, vagya gyermekek anyanyelvét megállapítani." Ami a közoktatás nyelvét illeti, az 1868. évi XLIV. tc. 17. §-a bölcsen azt mondja: „A közoktatás sikere a közművelődés és közjólét szempontjából az államnak is legfőbb célja lévén: köteles ez az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben élő polgárai azáltalok lakott vidékek közelében anyanyelvükön képezhessék magukat, egészen addig, hol a magasabb akadémiai képzés történik." „18. §. Azon területeken létező, vagy felállítandó állami közép és felső tanodákban, amelyeken egynél több nyelv divatozik, azon nyelvek mindenikének nyelv- és irodalmi tanszékek állítandók." „23. §. Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez és az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be." „24. §. Községi és egyházi gyűléseken a szólás jogával bírók szabadon használhatják anyanyelvüket." De nem folytatjuk tovább, csak csodálva állapítjuk meg, hogy több mint két emberöltő előtt, egy sokak által lekicsinyelt, úgynevezett elmaradt államnak, Magyarországnak államférfiai mennyivel tisztultabb, okosabb és humánusabb szempontból ítélték meg ugyanazt a problémát, amelyet 65 évvel később, a nemzetközi szerződéssel garantált kisebbségi jogok korában oly tökéletlenül és sokkal szűkebb látókörű szempontból ítéltek és oldottak meg köztársaságunkban. Ha a Deák Ferenc korát követő idők sovinisztább légkörében az 1868-i nemzetiségi egyenjogúsítási törvény végrehajtását iparkodtak is meggátolni; mégis, sőt annál inkább tekintsünk hálás csodálattal a magyar nemzet humánus és más nemzetekkel és vallásokkal szemben türelmes jellemvonását visszatükröző azon kiváló magyar államférfiakra, akik még a késő utókorban, zavaros viszonyok közt élő, magukat már a sok bonyodalom közepette ki sem ismerő utódoknak is bölcs mérsékletükkel és a jövőbe látó okosságukkal példaképül és útmutatóul szolgáltak. Jellemző, hogy a magyarországi nemzetiségek álláspontja ezen törvénnyel szemben teljesen elutasító volt. A nemzetiségek megmaradtak régi állás71