Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban

Már az első bekezdésben megnyilvánuló felfogás is teljesen elüt a mi alkotmányelvünk szellemétől, mert azt mondja: „Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja." Afölött lehet vitatkozni, hogy a különféle nemzetiségekből álló egységes magyar nemzet fikciója mennyire életképes; bár némi analógiát meg lehet találni oly államokban, amelyekben (mint pl. Svájcban vagy az Amerikai Egyesült államokban) svájci vagy észak-amerikai polgárnak vallja az illető magát, és a nyelvbeli, nemzetiségi hovatartozandósága állampolgári jogai tekintetében másodrangú jelentőségű. Mindenesetre azonban a fenti törvényszakasz egy állam polgárainak összetartozandóságát jobban kifejezi, mintha őket „államalkotó" nemzetekre (štátorovný) és egyebekre osztjuk, és ezáltal már bizonyos alacsonyabbrendűség és tűrtség érzését oltjuk beléjük. A törvényhatóságok nyelvhasználatára nézve jellemző a 2. §, amely szerint: „A törvényhatóságok jegyzőkönyvei az állam hivatalos nyelvén vitetnek; de vitethetnek emellett mindazon nyelven is, amelyet a törvényhatóságot képviselő testület tagjainak legalább egyötöd része jegyzőkönyvi nyelvül óhajt. Tehát a városban élő nemzetiségek arányszámától függetlenül lesz megállapítva a jegyzőkönyvi nyelv, amelynek célja, hogy mennél világosabban tükrözze vissza a tanácskozásban megnyilvánuló szellemet. „3. §. Törvényhatósági gyűléseken mindaz, aki ott szólás jogával bír, akár magyarul szólhat, akár anyanyelvén, ha az nem magyar." Mennyivel liberálisabb, okosabb ezen rendelkezés, mint a most nálunk lévő eljárás, amikor a beszédnek azt az alapvető feladatát, hogy az ember annak segítségével gondolatait kifejezze, egyszerűen sutba dobják, és az ügy kárára oly nyelven kényszerítik a városi képviselő-testület tagjait felszólalni, amelyen magukat kellően kifejezni nem tudják. Ha a nyelvhasználati jog a mi államunkban is hasonló okosan volna rendezve, akkor pl. a kassai és eperjesi képviselő-testületben, amelyeknek tagjai többségükben magyar anyanyelvűek, a jegyzőkönyvek magyarul is vetettemének, és a bizottsági tagok - az ügynek és a városnak csak hasznára - magyarul is felszólalhatnának. De nézzük csak tovább a törvényhatóságoknak az államkormánnyal szemben való nyelvhasználati jogát az 1868. évi XLIV. magyar törvény szerint: „4. §. A törvényhatóságok az államkormányhoz intézett irataikban az állam hivatalos nyelvét használják; de használhatják amellett hasábosan még azon nyelvek bármelyikét is, amelyet jegyzőkönyveikben használnak. Egy69