Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban

Eszünkbe jut egy moszkvai egyetemi professzorral valamikor 25 év előtt folytatott eszmecserénk, amidőn az illető arra a gratulációra, hogy íme, 1905-ben már Oroszországban is behozták az alkotmányt és a dumába a nép képviselőket küldhet, fanyar mosollyal azt válaszolta: „Szép, szép; tényleg választhatunk képviselőket; csak éppen a kormány állapítja meg, hogy ki-ki hol adja le a szavazatát. Nekem például Vlagyivosztok volt kijelölve, mert nem volt biztos, hogy a kormányra szavazok-e. Ily módon megszabadulnak a kellemetlen szavazatoktól." Ennek analógiájára mi is elmondhatjuk, hogy azokhoz a járásokhoz, ahol a magyar lakosság számaránya magas volt, egyszerűen hozzácsatolták a szlovákokat, illetve elcsatolták innen a magyarokat. Az ilyen eljárás méltatlan egy államhoz, és találóan mondja Rádl: „Aki a népszámlálás adatait úgy módosítja, hogy azok előre megállapított politikai célokat szolgálnak, az aláássa a demokrácia legfontosabb alapelveit."

2

5 És feltételezzük, hogy köztársaságunk tudós elnöke, Masaryk, nem gúnyból, hanem komolyan mondta üzenetében

2

6: „Köztársaságunkban nem lesz erőszakos elnemzetlenítés. Politikánknak minden körülmények között célja lesz a nemzeti türelmesség erősítése; de nemcsak ez, hanem hogy köztársaságunkban a kisebbségek nemzetiségüket teljesen zavartalanul ápolhassák."

2

7 Ám a népszámlálási adatok azt mutatják, hogy az államfőnek ezen nemes intenciói a gyakorlati életben nem érvényesülnek. A mellékelt statisztikai adatok, amelyek az 1910-es és 1921-es népszámlálás eredményét állítják elénk, beszédesebbek minden szónál.

2

8 Ha az 1910. és 1921. évi népszámlálások adatait összehasonlítjuk, szembetűnik, hogy majdnem ugyanazon számú összlakosság mellett a csehek és szlovákok száma 731 000 fővel (9,14 %), az oroszoké (ukránok) 26 653-mal megnövekedett, ellenben a németek 1921-ben 62 225 fővel (16,72 %), a magyarok pedig 323 777 (30,23 %) fővel vannak kevesebben, tehát a magyarok az 1910-es létszámuknak majdnem egyharmadát elvesztették. (Lásd Prof. Dr. Hugo Hassinger: Die Tschechoslovakei, 148.) Köztársaságunk nemzetiségi problémájának megoldására irányuló törekvések körül felhangzó ezen csatazaj között önkéntelenül is eszünkbe jut az a kísérlet, amellyel valamikor régen, 65 év előtt Deák Ferenc bölcs kormánya iparkodott a magyarországi nemzetiségek számára a nyelvhasználat tekintetében bizonyos direktívákat felállítani, amelyen az 1868. évi híres XLIV. törvénycikket (a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában) alkotják.

2

9 Ezen törvényben is ott található a 20 %; de mennyivel ésszerűbb, humá-=> nusabb és politikusabb elgondolásban és alkalmazásban! 68