Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Duka Zólyomi Norbert: Az asszimilálódás

lehet az egyéni indítóokokat sem mellőzni. Ebből a szempontból kétféle magyart kell megkülönböztetni: a helyzeti magyart, aki annak született, úgy beszél, s egyszerűen nem is lehetne más, mint pl. a Csallóköz parasztlakossága, viszont tetteiben gyakran a legsúlyosabban vét a magyarság érdekei ellen (szlovák iskola felállítására kérvényt szerkeszt, támogatja a csehszlovák agrárpártot). Ide tartozik az a művelt egyén is, aki egyéni félelemből vagy haszonlesésből minden exponáltabb alkalommal hajlandó nemzetiségét megváltoztatni. A tudati magyar viszont felülemelkedett az objektív nemzetiségi jegyek természetességén, és öntudattal töltötte meg nemzeti helyzetét. Az önkéntes asszimilálódás gyakran szedi áldozatait a helyzeti magyarok köréből. Nagyon téves, ha azt hisszük, hogy a magyarság elhullását csak a külső nyomás és a kívülről ható erők segítik elő. A szudétanémetek példája mutatja, hogy minden asszimilációs törekvésnek a legerősebb gátat az öntudat és ennek gyakorlati formája: a gazdasági és kulturális szervezettség emeli. Az öntudat mély lelkiségével adja azt a heroizmust, mely a nemzeti hovatartozás anyagi adottságából minden bajjal és hátránnyal szembeszálló idealizmust varázsol. És az anyagi erősség - az a körülmény, hogy a kisebbség hozzátartozója érzi, nincsen elhagyatva, saját közössége támogatja, ez menti meg azon ezrek tömegeit, akik nem tudnának az egyéni heroizmus csak kivételes embereknek adott magasságára felemelkedni. Hányszor halljuk: én magyarnak vallom magamat, minden magyar akcióban részt veszek, de ki ad nekem kenyeret, ha emiatt állásomból kitesznek? Sajnos, húszéves mérlegünk kevés örvendetest mutat. 1918-ban örökségbe úgyszólván semmit sem kaptunk, ami az új helyzetben erőt adott volna. A liberalizmus még lelki egységet sem hagyott ránk, itt hagyta a szociális, gazdasági, lelki, világnézeti és felekezeti ellentétek kavargó káoszát egységes gondolat nélkül. Hosszú évekig a magyarság a tehetetlenség állapotában vergődött, és minden erejét a formális politikai harcokra pocsékolta. Csak az ifjúság hallatta néha félreértett, vagy akarattal tévesen felfogott szavát. 1934től számíthatjuk azt az időt, amikor a csehszlovákiai magyarság lelki különállásának pozitív következményeit kezdi levonni. Mindenfelé megalakulnak az egységes és minden magyart befogadó SZMKE és PRMKE szervezetek, megindul a harc a pozitív iskolaelőnyökért, s legújabban már egymást követik az örvendetes események: a Magyar Gyermekgondozó Egyesület felvirágzása, a Hanza szövetkezet 236 tagszövetkezetének és 20 000-ről 50 millióra emelkedett forgalmának a magyarság érdekkörébe való belevonása, Pozsonyban megalakul a Magyar Gazdasági Telep, a magyar közalkalmazottak szövetségbe tömörülnek, mely statisztikai igazolvánnyal ellenőrzi nemzeti jellegüket, a járási közművelődési testületek és közkönyvtárak fokozott fi58