Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945
Révay István: A demográfia tükrében
A második két pont kérdéseiben az alábbiakban igyekszünk a helyzetet megvilágítani. * Minden kisebbség - így a csehszlovákiai magyar kisebbség is - etnikai népcsoport, mely a nyelvi különállóság tárgyi tulajdonságán és a külön hagyományokon alapuló szubjektív hovatartozás érzelmén épül fel. A kisebbségi tömegnek vannak tehát a nyelv és a nemzetiségi öntudat alapján való hovatartozói, valamint olyan rétege, mely csupán nyelvisége által tartozik hozzá. Hogy a kétféle tábor hányad szerint miképpen oszlik meg az etnikai kereten belül, az az illető kisebbség kulturális fokától és szervezettségétől függ. A csehszlovákiai magyar kisebbség esetében sem szabad szem elől téveszteni a két rész tagozódását. Sőt, a mi kisebbségünk hovatartozási jellegének kutatásánál fokozottan kell ezzel a tényvalósággal számolni. Úgy is, mint a múltbani fejlődési előzmények, mint széles vidéklakó tömegeink átlagos érettségi színvonala következtében. Kisebbségi tömegeink általános etnikai beállítottsága három fejlődési időszak formálásának eredményeképp jelentkezik. Az első eredő a tudatos nemzetiségi faj küzdelem és beolvasztási tendenciák megindulása előtti korszak, mely az 1790 körüli - a magyar nemzeti állam kiépítési szándékának kiindulási pontjait képező - rendelvényekkel zárul. Ezen korszak idején önmagától, természetes úton alakult ki az anyanyelviség, illetve rajzolódtak ki a primitív etnikai választóvonalak, melyek a viszonyoknak megfelelően határozottak, élesek és merevek. Ez a korszak hagyományozta ránk népességi állományunk eredeti nyelviségének elhatároló vonalait. A második fázis a magyar államiság fokozatosan kibontakozó expanziójának korszaka, mely a háború előtti két évtizedben érte el kulminációját, és 1918-cal végződik. E korszakban az etnikai választóvonalak az expanziós folyamat velejárójaként elmosódnak, a nyelvi alapon való differenciálódás tudata gyengül, a magyarsághoz való tartozás mindinkább politikai és földrajzi fogalommá lesz. A 67-es kiegyezés utáni, a magyar államiságra kedvező konstelláció légkörében nem látszott szükségesnek a magyar anyanyelvű tömeget etnikai szempontból külön szervezni és nevelni. A figyelem a látszólagosan jelentős nemzetiségi térhódításra öszpontosul, pedig a magyarság a beolvadó elemeket legnagyobb részükben csak politikailag emésztette meg, etnikainak mondható mértékben - a nemzetiségi vidékeken fekvő város jellegű helyek egynémely rétegét kivéve - csak itt-ott a nyelvszigeteken és néhány helyen a nyelvhatárok mentén. Ez a korszak a maga nemzetiségpolitikai irányzatával nem sok kedvezőt hozott a magyar anyanyelvű tömeg etnikai 30
