Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

táron, legtöbbnyire a szabadban, a mezőkön hálva, míg végre a magyar hatóságok megkönyörültek rajtuk, s befogadták őket. Ezek az emberek legtöbbször még vagyonuk roncsait sem tudták megmenteni. A gárdisták „produkcióiról" egyet-mást a csehek is tudnának mondani, habár őket jóval emberségesebben kezelték. Látnivaló volt, hogy az a szlovák-magyar együttműködés, amelyről pláne még a németekkel, Henleinékkel kapcsolatban is beszéltek annak idején, valóban nem létezett, legfeljebb a berlini és a budapesti hivatalos jelentések számára „rendeztek meg" valamit belőle. A szlovákiai magyarság nagyot zuhant a csehszlovák demokráciából a szlovák fasizmusba. A magyar baloldal mindig tudta, minő sors várhat a magyarokra, ha egyszer Hlinkáék kezébe kerül a kormánygyeplő ebben az országban. S a szlovákság hamar észrevette, hogy a magyarok az új helyzetben csökönyösen kitartanak liberális polgári demokráciájuk, baloldaliságuk, keresztény magatartásuk és náciellenes meggyőződésük mellett. Minden magyar jog és vívmány, amelyet oly nehezen küzdöttek ki maguknak Csehszlovákiában, egy tollvonással megsemmisült. Azt a kisebbségvédelmet, amelyet a bécsi döntés a szlovákiai magyarság számára szavatolt, a szlovákok sohasem fogadták cl, nem is törődtek vele. Sommásan intézték el a dolgot, ahogyan a szlovák és a német fasiszta lapok vissza-visszatérő címei is tudósították a publikumot, kiket szállítottak a hírhedt pozsonyi rendőrségi fogdába vagy Illavára: „Csehek, zsidók, magyarok és kommunisták" - ez volt a cím, amelyet a nyomdászok időnként szedésben hagytak, mert állandóan szükségük volt rá. A szlovákok különös módon érdemelték ki kiváltságos gazdasági helyzetüket a háború alatt. A magyarok ebben nem vettek részt, holott csak kezet kellett volna nyújtaniuk a németeknek és a gárdista uraknak, mert ez a kéz azonnal csúsztatta volna nekik a hatalmat, az árut, a pénzt, az urizálást, mindent. Ugyanabban a ruhában, ugyanabban a cipőben, szegényen és kopottan, de egy pillanatra sem megrendülve, hívő lélekkel álltak az emberi és a magyar küldetés vártáján, és segítettek minden jó ügyet, amely az új világ győzelmét, a tisztesség, a jog, a szabadság uralmát ígérte a mcgalázottaknak és megszomorítottaknak. Tisó József még 1938 decemberében ezt mondotta Privigyén egy népgyűlésen szónokolva: „A magyarok, akik szintén élnek Szlovákiában, irigylik a németektől, hogy annyi jogot adtunk nekik. Ezt válaszolom erre: jöjjetek velünk, ahogy a mi németjeink jönnek, s akkor ugyanannyi jogot fogtok kapni." A szlovákiai magyarok nem irigyelték a németektől a sok szlovákiai jogot, csupán emberi módon, szabad európai polgárként szerették volna átélni a háborút, és kivárni a végét. Ez azonban nem adatott meg nekik, mert nem ragadták meg a fasizmus kezét, s nem masíroztak velük, bármennyire is furulyáztak feléjük. 265