Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

Elveitek a magyarok állampolgárságát, megfosztották őket állásuktól, soknak elvették a nyugdíját ís. Rádiót, vadászfegyvert, sportfelszerelést, te­lefont, könyveket, műemlékeket koboztak el tőlük rendszeresen. A hatósá­gok a demokratikus tartalmú könyveket, köztük a magyar klasszikusokat, a cseh és a szlovák baloldali írók magyar fordításait, Masaryk, Beneš, Dérer, Hodža magyarul megjelent műveit eltávolították a közkönyvtárakból. Ház­kutatásokat, kihallgatásokat tartottak a legcsekélyebb ügy miatt is. Száz meg száz magyar volt kitéve csendőri zaklatásnak. A magyar párt pozsonyi köz­pontjában vezelett statisztika szerint az 1939. január l-jétől 1944. május 1­jéig letartóztatott és Pozsonyban meg Ulaván fogva tartott magyarok száma meghaladta a 10 000-et. S ebben a számban nem voltak benne azok a magya­rok, akikről a pártközpont nem tudott, akik mint kommunisták vagy párton­kívüli antifasiszták kerüllek a szlovák gestapó kezére. De jellemző, hogy azok közül, akik 1944 végén a szlovákiai magyar náci mozgalmat megalapí­tották. s akik előzőleg is tevékenykedtek és hangoskodtak irredentizmusuk­kal a józan magyarság kárára, soha senki sem került a vendégszerető szlovák fasizmus börtönébe. A magyar iskolák egy részét bezárták. Egyetlen magyar középiskola léte­zett Szlovákiában, abban is tankönyv nélkül tanítottak, s az intézet elhelye­zése olyan gyalázatos volt, hogy a tankerületi főigazgatók hat éven át nem merték meglátogatni, nehogy szégyenkezniük kelljen a tanárság és a diákok előtt. A magyar diákok gimnáziumi felvételét állandó osztálycsökkentéssel és bürokratikus eljárásokkal gáncsolták. Hasonló volt a helyzet az elemi is­kolákkal. A tanítókat - merő szeszélyből - áthelyezték szlovák vidékre, szlo­vák iskolába, s helyükre magyarul tudó szlovák tanítókat hoztak a magyar gyermekek tanítására. Ha hirtelenében nem volt más ötletük a magyarság el­keserítésére, minden indoklás nélkül megfosztották állásuktól a magyar ta­nárokat és tanítókat, rendszerint a demokratikus múltúakat és az időseket. A magyar diákok nem kaptak internátusi kedvezményeket. Betiltották a ma­gyar cserkészetet. S mivel a magyar ifjúságnak a szlovák és a német ifjúság fasiszta szervezeteihez hasonló szervezete, sem semminemű tornaegyesülete nem volt és nem engedélyeztetett, ez az ifjúság csakis önneveléssel művelőd­hetett. Megszüntették a Masaryk alapította Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságot, s likvidálására egy rosszakaratú fasiszta kormány­biztost állítottak az élére. Megszüntették a magyar szakszervezeteket. Meg­szüntették a vidéki magyar sajtót. Éveken át nem volt a vidéken magyar kul­turális egyesület. A németekkel karöltve megszüntették és elkobozták a ma­gyar kaszinókat is, berendezésükkel egyetemben (Pozsonyban, Eperjesen, Lőcsén stb.). Megszüntették a karitatív munkát kifejtő magyar egyesülete­266

Next

/
Oldalképek
Tartalom