Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

általános mozgósítást elrendelő Csehszlovákia puskalövés nélkül egyezett bele a német diktátumba 1938 szeptemberében! Ami aztán 1939. március 15én történt - a teljes megszállás és Hitler protektorátusa Csehország felett logikus következménye volt az előjátéknak. Elvárni, hogy ebben a helyzetben, amidőn saját alkotó nemzetei, pártjai, szövetségesei és velük az európai közvélemény cserbenhagyta az eredeti Csehszlovákiát, éppen a magyar kisebbség védje meg azt, politikai Tartuffökre jellemző utólagos póz, amelynek komolyságát őszintén kétségbe kell vonnunk. Magyarország abban az időpontban jelentkezett a magyarlakta területekért, amikor Csehszlovákia már felbomlott, akkor, amikor ezeket az autonóm szlovák kormány vette át 1938 októberének első napjaiban. A komáromi tárgyalóasztanál a magyarok Tisóval és Ďurčánskyval ültek szemben. S Bécsben, a döntéskor, Szlovákiát már a németek védték a magyar követelésekkel szemben, a németek, von Ribbentropék! Ezt sem szabad elfelejteni! Kétségtelen, hogy az Egyesült Magyar Párt, főként Jaross Andor révén, bizonyos kooperációt teremtett a válságos hónapokban Hlinka Szlovák Néppártjával és Henlein Szudétanémet Pártjával. De álljon itt tanúbizonyságként e kényes ponton az is, amit Karl H. Frank vallott prágai tárgyalásán, s amit a cseh napilapok is ismertettek. Frank, aki akkor Henlein helyettese volt, elmondta, hogy személyesen kellett Budapestre mennie, és felszólítania a magyar kormányt, utasítsa Jarosst és főképp Esterházyt a szudétanémetekkel való együttműködésre. így kívánja ezt Hitler. Ez az együttműködés tehát ad hoc-szerű volt, s diktátum által jött létre, melybe Jaross Andor szerencsétlen pátosza vonszolta bele a magyarságot. Igazságot tisztelünk vele, ha megállapítjuk, hogy a másik pártvezér, Esterházy János nem volt a német kooperáció feltétlen híve, sőt tartózkodott tőle. Ismeretes, hogy Esterházy volt az, aki keresztülvitte, hogy Eduard Beneš dr. elnökké választásakor az Egyesült Magyar Párt képviselői és szenátorai az új elnökre adják le szavazatukat, Jaross csak fogcsikorgatva volt szolidáris. A párt vezérei közt sem volt egység e tekintetben, még kevésbé volt meg ez a magyar tömegekben. Megtévesztő állítás volna részünkről, ha azt mondanánk, hogy a csehszlovákiai magyarok ellenszenvvel fogadták a visszacsatolás hírét. Lélektani abszurdum volna ilyet elhinni, megtévesztés volna ilyet állítani. Pláne akkor, amikor az állam, amelyből távoztak, széthullóban volt. A Felvidék nem a demokatikus Csehszlovák Köztársaságból került vissza 1938 novemberében, hanem a Tiso-féle autonóm Szlovákiából, amelynek határállomásán már fasiszta köszönéssel fogadták az átutazó magyart az új szlovák hatóságok! Ez pedig lényegi különbség! A magyar tömegek, a Csal257