Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945
Szalatnai Rezső: Memorandum
az autonómiájukért küzdő szlovákok féltékenységét, a prágai körök gyanakvását és saját társadalmi rétegeinek hangulatváltozásait. Mindez azonban csak periférikus jelenség volt. A tömbben ott érlelődött a kisebbség magyar életbölcsessége, józansága, tájékozottsága, amely egyebeken kívül külpolitikai dolgokban is életrevalóbb volt, mint az anyaországi magyarságé. Átlátták, mi van a jelszavak mögött, s roppant tapasztalatok közt forgolódva kijárták a józan ítélkezés iskoláját. A demokrácia, amelyet Szlovákiában oly gyorsan válthattak fel az ellentétjével, a húsz esztendő alatt a csehszlovákiai magyarság jellemébe írt valóság lett, egy életosztó erő, amelynek szilárdságáról és tisztaságáról, egységéről és értékéről épp a háború alatt győződhetett meg bárki. Ha összefoglaljuk a magyarság csehszlovákiai húsz évének szerepét, a következőket állapíthatjuk meg: pozitívan és egyértelműen állott a csehszlovák állam megtartói között, hálás és törvénytisztelő lévén azért, amit kapott. A csehszlovák állam felelős kormánytényezői, a közvélemény alakítói nemegyszer maguk állapították meg, hogy három dicséretes jelzőt érdemel: Csehszlovákia legjobb adófizetője, legjobb katonája és legjobb modorú polgára. Hozzátehetjük, hogy a magyar földmíves társadalom példásan művelte a földeket és kerteket, s e tekintetben az állam nyugodtan számolhatott vele. A magyar ipari munkásság Csehszlovákiában keresett munkaerő volt, amelyben sohasem csalódott a munkaadó. Ezt a csehek és a szlovákok mindig önként elismerték. A magyar középosztály, amely a politikai változást a legérzékenyebben viselte, egy helytelenül értelmezett nemzethűséggel önmagának okozta a legtöbb kárt, gondot és bajt, óriási többségében az 1930-as években már felelős, komoly, értékes fiatal értelmiséget adott, olyant, amelynek magyarsága és demokratikus tájékozódása a jövő legjobb záloga volt. Ez a fiatalság, mely a magyarság nagyjai közé őszinte értékeléssel fogadta be kútforrás gyanánt T. G. Masarykot és filozófiáját, bárkinél őszintébb, teljesebb kapcsolatot talált Husz, Komenský, Chelčický, Palacký nemzetével és annak múltjával éppúgy, ahogy nyíltan és becsületesen vallotta a szlovák népről és népi műveltségéről is, hogy az igenis európai, és rokon a miénkkel. Ez a fiatalság nem árulta el sem saját nemzetét, sem a kötelességgel fogadott új hazát: Csehszlovákiát. Pedig ez nem volt könnyű dolog! Vallásukban és erkölcseikben a csehszlovákiai magyarok mindig szilárdak voltak. Milan Hodža, a köztársaság miniszterelnöke, aki joggal hivatkozhatott arra, hogy ismeri a magyarokat, az 1930-as évek végén megállapította egyszer, hogy Csehszlovákia legkisebb politikai kilengésű rétege a magyarság. S ugyanez a Hodža mondotta 1938 nyarán, amikor a csehszlovák állam nemzetiségi statútum keretében óhajtotta megadni a kisebbségi magyarság252