Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában

kötött. A társadalmi téren amúgy is nagy mértékben kiegyensúlyozott és nivellálódott szlovákiai magyarság természetszerűen csak egy évszázados magyar eszmei változás aktuális igazságai felől győződött meg, amit egy itteni vezető magyar, aki történetesen történelmi osztály sarja, úgy fogalmazott meg, hogy életünk jó példát ad arra, hogy háromszáz holdon éppúgy meg lehet élni, mint tízezren. A mi kis magyar világunk ezzel nehéz és kényes helyzetbe került. Változott és forradalmas világban él, de e forrongásban nincsen része. A változott kereteket tudomásul veszi, és elhelyezkedést keres benne. Hogy a magyar alkatnak az eszmei hűtlenség és végletesség nem sajátja, az ezekben az években újólag bebizonyosodott az eszmei és világszemléleti polaritások heves küzdelmében. Hogy a vis intertiae bölcsessége és fatalizmusa mint őrzi egy nemzeti eszmélet sajátos értékeit és méltóságát a zajgó világban, arra példánk érdekes tanulság. Néha úgy tűnik, mi változtunk, pedig csak körülöttünk mozdult el a világ. Amikor a régi állam ideológiája egy méltatlan gyakorlat útszéli és tartalom nélküli kifejezéseivé, sablonjaivá és harci eszközévé merevítette a nagy nyugati civilizációs eszmény jelszavait, a magyarság eléggé rezerváltan viselkedett velük szemben, és fiatalja-öregje a szavak álarca mögötti tartalmak keresésére indult. Kissé mindenesetre újszerű volt egy vaskos és erőteljes nacionalizmus bizalmas kapcsolata ezekkel az eszmékkel, melyek az eszmei társadalmat vetítették a tizenkilencedik század Kossuthjai és Eötvösei felé. A magyar magatartás mindenesetre konzervatívnak látszott. Egy újabb változás elmozdította világban ez a „konzervatív" magatartás már más égtájon fekszik. Vannak időtálló értékek, melyeket a jövő számára megőrizni változatlanul fontos hivatás. Egy méltányos, ésszerű és mérsékelt polgári eszmélkedésben védtük nemzetünk, népünk jogait. Ez a magyar polgári eszme volt nemzeti öntudatunk formája. Érthető, ha sem kedvünk, sem okunk nincs, hogy a nálunk így összeforrott tudatkincset feladjuk. A magyarság közönye és nehézkessége a koreszmék dialektikai változásaival szemben, a bölcs tunyaság egy kialakult és kiformált nemzet természetes tartózkodása, ösztönös kritika, a reservatio mentalis alkatba szívódott, öntudatlan védekezése. Az a törekvés, hogy az újat és meglepőt a saját értékrendszerre kialakult egységeivel mérje, megrázkódtatás nélkül asszimilálja belőle a fejlődésre elkerülhetetlent. A fölös lázak ártanak a kis szervezetnek, melynek szervei kényesebbek és jobban óvandók a gigászi teherbíró-képességű testeknél. Hogy mindez nehézkes lehet egy korban egy nemzet számára, az lehet. Ám nem e korban fogantattunk, és nem véle fogunk elmúlni. Mikor a radikális népi-etnikai nacionalizmus hullámai forrósították fel 230