Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Krammer Jenő: Európa és a csehszlovákiai magyarság

lemi ütemei, maga elég biztosíték lehetett arra, hogy szlovákiai magyar szellemi életünk állandó európai hatások ösztönzése mellett fejlődjék és gazdagodjék. Prága ilyen irányú jelentőségét nem vonhatjuk kétségbe, viszont nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy minden nemzet sajátos lelkialkatának megfelelően veszi át az őt környező vagy vele kulturálisan összefüggő nagyobb szellemi egységek eszmei kezdeményezéseit, s így a Prága szellemiségében tükröződő európai ösztönzések nem érhették a magyar alkotó lelkiséget olyan termékenyítő hatással, mintha közvetlen kapcsolatok révén jutottak volna el hozzá. Ezeket a közvetlen kapcsolatokat viszont főiskolai szellemi csere, folyóiratok, tudományos, irodalmi és művészi irányok, előadások, mozgalmak és nemkülönben a színház építhetik ki, illetőleg ápolhatják és virágoztathatják fel. Csupa olyan tényező, amely szlovákiai magyar viszonylatban az elmúlt húsz évben csak igen kezdetlegesen létezett, és ha volt, dicséretes szándékú dilettantizmus vagy hamar megtorpanó kísérlet maradt. Nemzeti egyetemek, főiskolák, színházak, kultúrintézmények, akármennyi kritika éri is őket, ott, ahol megvannak, roppant jelentőségű tényezők, nemcsak azáltal, amit nyújtanak, hanem azáltal is, hogy légkört teremtenek a magasabb igényű szellemi kutatás és alkotási vágy számára, még akkor is, ha az velük ellentétes, esetleg őket támadó vagy legalábbis hevesen bíráló irányba csap. Sokszorosan éreztük ezt mi mindannyian, szlovákiai magyar szellemi munkások, akiket sajátos helyzetünk talán hivatottá tett volna, hogy a magyar szellemi kérdéseket új szempontokból is vizsgálgassuk (teszem azt, szláv kapcsolataiban), de akiket a legelemibb magyar tudományos továbbfejlődés lehetőségeitől zárt el a nevezett intézmények hiánya. Mi, akik a budapesti tudományos iskola neveltjeiként ismertük meg Prágát, egy hasonló életsorsú nemzet szellemi központját, mondhatjuk csak meg valójában: mennyire létezik sajátságos nemzeti kultúrlelkület, amely akárcsak egy más hullámhosszra beállított felvevőállomás, másképpen reagál a kívülről jövő szellemi rezgésekre. Aki a szlovákiai magyarság szellemi fejlődésének húszéves történetét csak kicsit is ismeri, minden további nélkül meg fogja érteni, hogy az európ ii hatásoknak nálunk nem volt meg az a hosszan tartó, mélyre nyúló befolyása, amelyet a kedvező földrajzi fekvés és az ún. indogermán lelkület folytán méltán feltételezhetnénk. Valóban helytálló ítéletet erről a kérdésről azonban csak akkor mondhatnánk magunknak, ha párhuzamot vonnánk a háború előtti kultúrhelyzet és az államfordulat óta kialakult szellemi élet között. A mai Szlovákia a háború előtti időkben két főváros közvetlen kultúrhatása alatt állott: Budapest és Bécs közvetítették feléje egyrészt a szorosabban vett nemzeti műveltség, másrészt a tágabb körű európai szellemiség újabb 201