Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Dobossy László: Csehek és magyarok

nél.2 Ötletes, bár minden bizonnyal vitatható szempontokkal bizonyítja, hogy a legjelentősebb cseh megmozdulások állandó jellemzője ez az úgynevezett anticipálás. A csehek időnként nagy nekirugaszkodással vetettek föl vagy tettek magukévá egy-egy eszmét, az életüket is áldozták érte, majd fásultan engedték, hogy mások fejezzék be, tökéletesítsék. A cseh csak akkor képes lelkesedni, amikor közel van a cél, és lehetséges a siker - írta a csehekről a francia Denis. Ez az oka annak, hogy őnáluk minden „iskolá"-vá, egyesületté és jelszóvá válik. Ami másutt csak ötlet volt, az náluk - az első láz hevében - mozgalom lesz: az idegen formákat átalakítják: így lett Wycliffe tanaiból huszitizmus s a német tornászmintából Sokol.

3 A cseh magánélet cselekvéseiben ugyanazokat a szakaszokat ismeri fel Chalupný, melyeket a nagy történelmi folyamatokban: hosszú nekikészülődés, hirtelen kibontakozás, gyors emelkedés, ragyogó fellángolás - megtörés, hanyatlás, félbemaradás. Hiányzik a kitartás, az egyenes vonal, a tartós megszállottság.

4 De vajon nem ugyanezt lehetne-e mondani a magyar „nemzeti jellem"-ről is - kérdezzük önkéntelenül. Úgy látszik, közös jelenségekről van itt szó, amelynek az oka nem külön cseh vagy külön magyar lelki beállítottság, hanem a kis népek közös helyzete és azonos szellemi légköre. Hogy mennyire közös e jelenség, ez kitűnik a tudományos alkotásokból is. Mindkét tudományosságot egyaránt az impresszionizmus jellemzi. Nagyobb tudományos munka megalkotására egyaránt erőtlenek; egyes részletek értékesek, az egész tökéletlen. A legjobb mindig a terv, a szándék; a végrehajtás gyengébb. Az elméleti munkák inkább esszék, mint tudományos művek: ezek kivajúdásához hiányzik az idő, a gondtalanság s a magasabb lelki feszültség. „Forgácsok a lélek műhelyéből" - ahogyan Masaryk a saját munkáit jellemezte. Ahol pedig átfogó szemléletre van szükség (filozófia, vallás, regény), ott mindkét szellem megfeneklik. Bizonyára nem véletlen, hogy mindkét nép irodalmában a regény akadt meg a legalacsonyabb művészi színvonalon; viszont lírában teremtette mindkettő a legnagyobbakat. Az egyik jeles cseh szellem, Čapek mondja: „A verses költészethez elegendő az egyéni élmény; a regény és a dráma nemzedékek felhalmozott tapasztalatatát feltételezi; a regény egész évszázadok alkotása." S épp ezek a szabad évszázadok hiányoznak mind a két nép fejlődéséből; ez az egyik legfőbb oka a közös lelki alkatnak és így a közös szellemi jelenségeknek is. Masaryk jellemzése a cseh regényről pontosan érvényes a mi irodalmunkra is. „Regényeinkben engem mindig megütköztet bizonyos éretlenség, a saját életünknek és az idegen életnek korlátozott ismerete, a világ tágassága iránti érzéknek csekély volna. Az írók az életből nem figyelnek meg eleget." 198