Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Mécs László - A habozások hídján

MÉÇS LÁSZLÓ Felszököm s két karom ég felé kitárom: szellő futoss, felhő suhanj, patak rohan}, virág virulj, rigó trillázz, szívem nótázz, minden csira csírázzon, minden erő lendüljön, hogy teljesüljön a törvény, hogy teljesüljön az élet! A HABOZÁSOK HÍDJÁN. Nem tudtam, merre menjek én, tamáskodó tanítvány s csak álltam, álltam hallgatag a habozások hídján, Az egyik partról átzenélt az élet zűrzavarja, gyönyört, virágot, vágyakat, színt, illatot kavarva. A zűr zenéje mámoros hálóját szőtte, fonta s a szívem vergődése már csendesbedett naponta. A másik parton misztikus, nagypéntekes homály volt, kálváriás halmok felett egy vérző Hold világolt... Uram, a szíved vére húllt a misztikus sötétben, tüzes folyóvá nőtt a bús kálváriák tövében. A híd felé hömpölyögve jött a vér (szent égi posta), átzúgott rajta s potrohos pilléreit kimosta. A híd ledőlt, magam pedig Szíved felé futottam. Ami vágyam volt, ottmaradt a romokban halottan. Most itt vagiyok, Tied vagyok... virágos ifjúságom fáját elhoztam ».. harmatozd meg vérrel minden ágon. Még minden szirma szűzen áll, bimbóba bújva reszket: Uram, kivágom s ácsolok súlyos, kemény keresztet. Két kék galamb: a két szemem feléd repül imának: mutasd nekik a sok között az én kálváriámat: a végtelenben add nekik harmatját égi méznek. — de villámmal verd őket át, ha egyszer visszanéznek...