Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Juhász Árpád - Búcsúzó

JUHÁSZ ÁRPÁD BÚCSÚZÓ Kiestem a kocsiból és összetörtem. Itt maradtam éji szélnek, fákon este bolyhos rügynek, reggel száján hűs harmatnak. Nincsen kar, aki beboltoz és nincsenek ölelések, akik némán learatnak. Itt maradtam összetörve, elveszett a kezem, lábam, véres fejein elgurult. A tükörben nincsen árnyam, Zordan állnak körbe hárman : X., még X. s még X. —: a múlt. řlárom X. — harminc rossz évem saroglyája itt hagyott. Kastalan kocsira ültem s kiráztak a kerekek, itt maradtam: madarakra csúf ijesztő, országúton bús sarokkő, nincs értelme semminek és hasztalan. Sfrás kéne, de kiáltok: „Átok! Átok!" Ez az ámen s eltipor a pénz s a düh. Elindulok s másnap látom, a föld mégis gömbölyű. Nincs utam, mert folyó mossa, fájdalomnak nincsen hossza, víznek partja s ha én szállok a hajóra, az árbóc is eltörik. Borom méreg és ha nyúl érte a karom, béna lesz, mert szemmel vertek csillagok, Néma Őrök vigyáznak rám, szájukban kés és szemükből szurok folyik, fekete. Sötét uccám baglyok vára, madarakon páncél zörög és a testük csúf sebekkel van tele. És a fákról holló károg rám: „Lator!" Éjjel száz boszorkány sántít, púpjuk vemhes nagy dió, két kezével mind trombitát rak fogatlan szája elé 6 81