Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Juhász Árpád - Riadó

Hozzád kerestem az utat. de megmérgeztek a kutak, ha szomjas voltam s ittam. Kerestelek, kutattalak s még ezer véres perc alatt sincs nékem itt, ki itt van. Melletted álltam: hasztalan! Mondatból eltévedt alany voltam melletted én csak. S ha elfutott a gyorsvonat, szél hozta vissza hangodat, a móka szél még csélcsap. Néha szaladtunk együtt is, mert olykor néma eskü visz két embert ölelésre. De kést szúrt a szívembe, jaj. egy fáradtan futó sóhaj, hogy jegyét belevésse. Már leszakadtak a karok s én mégis vetni akarok, szántani és aratni. Hallod (?) éjjel a háztetőn nem szélkakas, az én velőm süvölt. S a föld ma annyi dobbanást zúg morajba itt, hogy fölkapja a karjaid száz ujabb ölelésre. Látod (?) a fáknak vére van, nem sírom rájuk én magam omlott inakkal mégse. Üszkös bús barrikádokon múltammal vagyok már rokon s jövök zászlósán újra. Völgyeken zúg érted az ár, egy szegénylegény, rossz tatár a riadóját fújja.