Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Mács József elbeszélései - Mindenkit a szakmájában

— Te, te, hencegő Fecskés, tedd le azt a meszelőt, mert kihozol a béketűrésből. — Nem teszem le! Árgyus dühödten látott a marhák lecsutakolásához. A hoszszúnyelű meszelő bosszantotta. Azt biztosan tudta, hogy ez a kőműves távolról sem közelítheti meg a marha csutakolásban, mégis fúrta az oldalát a mókázása. Kapta a kefét, gondolván, hogy most megmutatja a kőművesnek, hogy milyen is tulajdonképen a jószághoz értő ember. Fecskés se tétlenkedett. A hosszúnyelű meszelővel szaporán végezte a tisztogatást. Bizony szaporán, de rosszul, aminek láttán Árgyus Pali felfortyant. Ha utóiérte Fecskést és beállt a marhák közé, valami mindig azt sugallta neki, hogy lesse a kőművest, letette-e azt a szőrcsomót, vagy nem? Amikor a gcmbosszarvú ökröt tisztította, lábujjhegyre állt, mivel alacsony ember volt, de az ökör hátáról így is csak az ágaskodó hajszálai értek feljebb. Fecskés az első pillanatra nem tudta, hogy mit is gondoljon. Azt látta, hogy Árgyus a gombosszarvú ökröt csutakolja, de hogy az állat szőre miért nő szemlátomást, arról fogalma sem volt. Lassan a szőrszálak alatt mást is látott. Árgyus Pali villogó barna szemét. Tüstént rákiáltott: — Mit bámul, hé? — Hát maga mit? — Csak nézek! — Én is nézek. Ezen összevesztek. Árgyus Pali mindennek elmondta a kőművest, hogy dologtalan, a szakmáját se tudja, a jószághoz meg annyit sem ért, mint tyúk az ábécéhez. Fecskés se hagyta magát. Nem is egyszer elmondta, hogy ő világjárt ember, bekarikázta Tolnát — Baranyát, hát az olyan Árgyus Pál-féle jószággondozók ne becsméreljék. A perpatvarnak nem lett vége. Nem, mert a jószággondozó szavai nem jelentettek többet Fecskésnek a falrahányt borsónál. így hát nem tehetett egyebet, mint hogy a kőművest igazságtételre noszogatta: — A fene a jó dolgodat, most osztán gyerünk a sógorodhoz, tudom istenem, hogy vagy a bolondériát veri ki a fejedből, vagy azt bánja meg, hogy az istállóba küldött. — Gyerünk! — egyezett bele Fecskés örömmel. A dcményi hegyek felől éles tavaszi szél söpört, amikor Árgyus vakaróval, Fecskés meg hosszúnyelű meszelővel az elnökhöz ment. Árgyus útközben fogadkozott, hogy olyan ricsajt csap a szövetkezet irodájában, hogy Csurgó elnök megemlegeti, 90