Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Horváth László elbeszélése - Osztrava dala

HORVÁTH LÁSZLÓ ELBESZÉLÉSE OSZTRAVA DALA — Nem így képzeltem! — szólalt meg a fiatalabb, amikor a hosszú autóbusz rázöttyent a kuncsiceí útra. Bosszankodva vakarta meg tarkóját és mélyet szívott a cigarettából, amely már csaknem a körmére égett. — Én sem, ez az eső mindent eltakar. Talán majd holnap! — felelte a bátyja és hangjában csalódás rezgett. — Azt hittem, látni fogom a vitkovicei vasműveket, a kohókat, amelyek örökké vörösre festik az eget, a gyárakat, a bányákat, kokszolókat, az egész Osztrava-vidéket és most fuccs, hogyan mesélem majd el otthon? — szólt tréfásan Géza és szokása szerint összeráncolta homlokát. Magasan hátrafésült gesztenyebarna üstökét nekiszorította az ablaküvegnek, mégse látott semmit. — Szép kis fogadtatás! — tette még hozzá és elnevette magát. — Emlékszel, így jártunk akkor is, amikor először mentünk Prágába. Zuhogott az eső, sűrű ragadós köd volt és a városból nem láttunk semmit! — Ne is említsd Pista, mert Prágában egész éjszaka kóboroltunk és csak reggel felé találtunk el a munkahelyünkre. Itt remélem, hogy egy félórán belül alszunk. — Ügy legyen, pajtás. Azt hiszem készülődhetünk... — mondta várakozón, mert a gépkocsi lassított, majd nagyot zökkenve megállt. A két Balog testvér késő este érkezett Kuncsicére. Amikor kiszálltak, sűrű latyakba cuppant a lábuk. Még szerencse, hogy a vonatban bakancsra cserélték át az ünneplő félcipőt. Arcukba nedves, sűrű köd csapott. Mintha zsákba léptek volna. Köröskörül sötét volt. Csak nagyon halványan derengett egy helyütt valami vörös fény. A közeli Evzsen tárna tervcsillagának sugara. Hideg és barátságtalan volt ez a sötét est, borzongva húzták össze a kabátot és tanácstalanul néztek körül. — Ha jól látom, itt balra valami épület van! — Igen, próbáljunk szerencsét! A hangos szóra megnyílt a ház ajtaja és a folyosóról éles fénycsóva mutatta az utat. 56