Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Mikus Sándor elbeszélései - A szerződés

kokat. Egy pillantást vetett oldalvást, mert látta, hogy kint áll a kapu előtt az esperes űr szakácsnéja, ahogy maga mondta: „házvezetőnő"je s odaköszönt: — Jó estét Mártuska . .. — Jó estét Vilma néni! Honnan jön? — Fent vótam a komaasszonyéknál. — Learattak-e már? Asztalosné megáll, szorosabbra húzza álla alatt a kendője két csücskét, karjával melléhez szorítva a zsákokat. — Á, még meg se kezdtük, csak hónap reggel. Épp azért vótam szólni. Mert ugy-e most már, hogy magam vagyok segítség nélkül, ott veszne kárba. így oszt már jönnek hónap komáék segíteni. A temető alatt van egy darab árpa, azon kezd jük ... — Aha . .. — Meg oszt zsákot is kértem már a csépléshez. Az enyimek majdmind oda lettek tavaly... — szokott mozdulattal elsimította haját oldalt a kendő alatt... — még így sincs elég. Kellene még vagy négy. Nagy darab nő ez a Mártuska. Nagy, szélescsípőjű, erőslábú, még a kezeszára is majd kicsattan az egészségtől, olyan piros. A front után jött a faluba az esperes úrhoz, a régi helyébe. Nem volt nála csak egy kis kéregpapír-koffer, meg egy kopott ballon-kabát. Igazán ágrólszakadt volt. És ma ... Már Csamáknéval, a volt bérlő feleségével barátkozik, meg Ördögnévei, akiknek két cséplőgépük volt a háború előtt. Szól — az igaz — mindenkihez, de inkább csak illendőségből. Nem lehet mondani, hogy barátságtalan, csak mégis látszik, hogy nem falubeli. Meg festi is magát, szépen, városiasan öltözködik. Minden vasárnap ott ül az első padban a templomban. Azt mondják, hogy a paptól van neki minden. Merthogy „úgy" van vele az esperes úr. Igaz, hogy azt mondták a régiről is, aki elment. Ki tudja, hogy úgy van-e? Nem olyan fiatal már az esperes úr. Volt, aki hallotta, hogy Mártuskámnak szólította, mert hogy egymás között így beszélnek, de már máskor csak „Márta kérem" — így szólítja. Asztalosné távolbanéző szemmel, kicsit pihegve beszélt, arca a melegtől, meg egy kicsit a belső tűztől kipirosodott. Mindenkivel úgy beszélt a faluban, mintha sógorasszonya, komaasszonya, vagy nászasszonya lett volna. — Jaj, Mártuska, de sok a baj. Majd a lábam leszakad, pedig még meg se kezdtük. Nekem má* az is nehezemre esik, ha ki kell menni megnézni a földet. Meg oszt itt vót a kapálás, 3* 35