Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában

II. A csehszlovák állam népessége - 5. A népesség nemzetiségi összetétele - A rendkívüli népösszeírás és harc a magyar nyelv ellen

64 A CSEHSZLOVÁK ÁLLAM NÉPESSÉGE 64 közéjük számítva természetesen a magyarokat is, a szlovák anyanyelvű lakosoknak viszont — a számítások szerint — csupán 16,2 %-a. Ez pedig igen jelentéktelen részarány. Ha közvetlenül az első világháború előtt ilyen volt a szlovákok magyar nyelvismerete, akkor az „ezeréves elnyomás legendája" és a szlovák részről hangoztatott erőszakos asszimiláció legalábbis megkérdőjelezhető. A statisztikai adatok azt a feltevést erősítik meg, hogy ezeken a területeken a magyar nyelv még a közvetítő nyelv szerepét sem tudta maradéktalanul betölteni. A fenti számadatok és tények egyáltalán nem támasztják alá a későbbi évtizedekben lépten-nyomon hangoztatott magyar asszimilációs törekvések hatékonyságát, különösen ha a történteket az 1918 óta átélt eseményekhez viszonyítjuk. A szlovák lakosság magyar nyelvismeretével szoros összefüggésbe hozható az 1868. évi XLIV. törvénycikk. Az elmúlt évtizedekben elég gyakran lehetett hallani és olvasni olyan megjegyzéseket, hogy ezt az eléggé liberális nemzetiségi törvényt, amely az akkori Európában párját ritkította, Magyarország kormányai nem következetesen hajtották végre. Csakhogy egy törvény végrehajtása nem mindig a kormányon múlik. Kétségtelen, hogy a végrehajtás során akadtak hiányosságok, de ha a legszlovákabb vármegyék szlovák lakosságának 85,3 százaléka csupán szlovákul tudott, akkor még gondolni is képtelenség arra, hogy a törvény rendelkezései esetleg nem érvényesültek a gyakorlatban. De lássunk néhányat közülük: — a községi és az egyházi gyűléseken mindazok a személyek, akiket a szólás joga megillet, szabadon használhatják anyanyelvüket; — az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez, valamint a kormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be; — a községek közgyűlései maguk választhatják meg jegyzőkönyvük és ügyvitelük nyelvét; jegyzőkönyveket azon a nyelven is kell vezetni, amelyet a „szavazatképes tagoknak egyötöde" szükségesnek tart; — a törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén a községekkel, a gyülekezetekkel, az egyesületekkel, az intézetekkel és a magánosokkal való hivatalos érintkezés során lehetőleg ezek nyelvét használják; — a törvényhatósági gyűléseken mindenki, akit a szólás joga megillet, anyanyelvén is felszólalhat; — a törvényeket hiteles fordításban ki kell adni az országban lakó minden más nemzetiség nyelvén is.