Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában
V. A csehszlovák állam felbomlása - 3. A nemzetiségi statútum
200 A CSEHSZLOVÁK ÁLLAM FELBOMLÁSA magyar és a lengyel nyelv hivatalos jellegét a közigazgatás azon területein, ahol ezek a nyelvek többséget képeztek . A nemzetiségi statútum legfontosabb pontja az önkormányzat volt. Tartalmában az angol „selfgovernment"-hez vagy az ír „homervľ'-hoz hasonlított volna. Lényegében ahhoz az önkormányzathoz tért volna vissza, amely az Osztrák—Magyar Monarchia idején már létezett. A járási és a tartományi képviselő-testületeket választották volna, s nemzetiségi kúriákra (Csehországban és Morvaországban cseh és német, Szlovákiában szlovák és magyar kúriára) osztották volna. Novellizálták volna a közigazgatás reformjáról szóló 1928. évi törvényt. A tartományi képviselő-testületek helyét a tartománygyűlések vették volna át. Ezek alkothattak volna jogszabályokat, de csak az országos hatályú törvények végrehajtására 23 5. A javaslat tömérdek tárgyalás témája lett. A helyzet kialakulásában az angol és a francia diplomácia is közrejátszott. Július 27-ig három törvénytervezet készült el: 1. a nemzetiségi statútumé; 2. az új nyelvi törvényé; 3. új törvényé a nemzetiségi autonómiáról a decentralizált államigazgatás keretében. A kormány ezeket augusztus 2-ig szerette volna a parlament elé terjeszteni. A képviselőház össze is ült, az ülést azonban be kellett rekeszteni, mert a kormány nem tett eleget ígéretének, nem terjesztette elő javaslatát. A nemzeti kisebbségek számára a statútum végső változata sem volt elfogadható. Lord Runciman missziója nem járt megnyugtató eredménnyel. A francia és az angol kormány diplomáciai lépései szintén kárba vesztek. Időközben elkészült az ún. harmadik terv, majd az ún. negyedik terv is 23 6. A nemzetiségi statútum kétségtelenül gyors munka eredménye volt, s a történelmi tapasztalatok szerint elég megkésett. A nemzetiségi jogok ügye a nemzetközi események hatására megszűnt belügy lenni. Mindazok a törekvések pedig, amelyek a Csehszlovák Köztársaság népének egységét igyekez234/ Edvard Beneš ezt írja emlékiratában: „Zůstala zásada, že státním jazykem je jazyk československý, nové se zaváděla rovnost jazyků před úřady, a to tak, že dosavadní hranice dvaceti procentů jednoznačného obyvatelstva padla. Každý občan mohl by se ve svém jazyku domáhat před státními úřady svého práva a úřady byly by povinny vyrozumět ho o výsledku úředního Setření v jeho jazyku. Vedla státního jazyka měla býti přiznána němčině, madarčině a polštině povaha úředního jazyka pro správní oblasti, kde tyto jazyky měly většinu." — Beneš, Edvard: i.m., 120.1. 235/ Vö.: Beneš, Edvard: i.m, 104, 120—121.1. 236/ Vő.: Beneš, Edvard: i.m, 129, 173.1.
