Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Sziklay Ferenc: Kassa

vonulni a „bevehetetlen" vár alól 1706-ban. Pedig a falakat, bástyákat, „ordonyokat" nem is katonaság védi, de Kassa polgársága maga. Minden céhnek egy-egy torony, üteg, kapu vagy bástya van az őrizetére bízva. Rákóczi bevonulása a tűzpróbát kiállott várba, 1707 december 5-én valóságos diadalmenet volt. Országgyűlésre hivta ide a rendeket, de azután is több, mint egy hónapig a városban időzött. Meg is maradt Kassa városa a fejedelem oldalán a szabadságharc legvégéig. Rákóczi maga már rég Lengyelországban ette a bujdosók kenyerét, amikor Kassa még hősiesen állta a császári hadak ostromát s csak 1711 ápr. 26-án, pár héttel a szatmári békekötés előtt adta meg magát „tisztességes föltételek mellett" Fluck császári generálisnak. Evvel aztán meg is szűnt Kassa szerepe a hadi történet tragédiájában. A békésebb idők első áldozata az ötágú csillag-alakú citadella volt, a déli kapu előtt (a mai Schalkház-szálló — törvényszék táján), melyet 1713-ban hordtak szét a császár rendeletére, az utolsó „ordonyt" pedig 1840-ben vettetik fel a „mecenzéfi aknászok". A város fejlődésének gátjai omlanak porba rövid másfélévszázad alatt, betömődnek a miazmát lehelő várárkok, beépül a glacis s a hajdani kis „villa regia", az évszázadokon át bevehetetlen erős vár modern, lüktető életű vidéki, magyar nagyvárossá fejlődhetik. Előkelő helyét továbbra is megtartja Kassa a magyar szellemiség fejlődésében. Ennek formális bizonyítéka az a tény is, hogy az „Isten kegyelméből való nagyurak továbbra is szívesen keresnek szórakozást, vagy oltalmat a város falai közt. József császár, a „kalapos király" háromszor is ellátogat Kassára s a győzelmes francia hadak elől 52