Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

el a multságra. „Ti csak vígadjatok" — üzeni az adjutánsával a tiszteknek. Folyton csak Guyonra gondol, sikerül-e az ezredesnek a sárosi átjáró bevétele? Görgey éppen fürdik, a tisztek táncoltatják a lőcsei leányokat, amikor a bálterem ajtaját felszakítja az adjutáns s mondanivalója átharsogja a muzsikát: „Branyiszkó ist erobert!" A honvédek huszonhárom rohammal aznap elfoglalták a nevezetes hegyet. Egy Bossinszky nevű lengyel születésű erdész vezette Guyon csapatainak nagyobb részét a hegyi ösvényen az osztrák hátába. Azóta Branyiszkó neve összefonódott a szepesiek és sárosiak kuruckori magatartásával; az unokáknak példakép emlegetik s Branyiszkó tetején, ha nyári kirándulás alkalmával családostul megpihennek, elmerengnek a sorsvállalás felett, mely magyarrá tette őket egy eszme érdekében, mely azóta elfakult. Az ember hűtlen lesz, de a Mult folyton figyelmezteti. Meg lehet maradni nagynak és nemesnek, ha szegényebbek is vagyunk, csak őrizzük jól a multat. Ez a gondolat úszott Lőcse falai között is félszázaddal ezelőtt, s igy lett a lőcsei fin de siécle-ből műemlékvédő igyekezet. Jönnek a műemlékkutatók és restaurátorok, megvizsgálják a templomok és házak falképeit, megütögetik a falakat szakszerűen, mint beteg mellkast az orvos, veszik finom késüket s az eredeti szép freskókról lekaparják a rájuk kent meszet és hiábavaló festéket. Mikor Schulek Frigyes a mult század végén restaurálja a városházát, megtoldja, hogy ékesebb, magasabb legyen még egy emelettel s német reneszánsz-stílusban tornyocskákat emel a tetőre egy tucat szélkakassal. Igy jobb, mert a késmárki szélben nyikorog a hajdankor jele. Mindnyájan igy emlékszünk Lőcsére, a városháza révén, még az iskolából, ahol hosszú órákon 239