Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

szabadságot, bite és nyelve szabadságát, ép a magyaroktól kapta meg. Látta még fellobbanni a kuruc szabadságharcot! Nyolc lőcsei krónikás feljegyzéseit használta fel hatal mas munkájánál Hain Gáspár, de a legérdekesebb, amit a saját koráról ír természetesen. A krónikát egy évvel a világháború kitörése előtt adta ki tökéletesen jó forrásmunkamódszerrel, az eredeti német és latin nyelven (a latin szöveg magyar fordításával) a Lőcsén székelő Szepesi Történelmi Társulat. Ez önmagában is érdekes adat. Hol volt a régi Magyarországon egy város, amelyik ilyen egyesületet tartott magában? Talán Erdélyben. A Szepesi Történelmi Társulat ugyanis 1883-ban alakult meg s azóta egész könyvtárnyi könyvet adott ki: krónikákat, művészeti emlékeket, önálló monográfiákat és tanulmányköteteket a szepesi múltból. A Krúdy-hangulatok hullámai között, megyei bálok, Pestre való kivándorlások és a szlovák beolvadás forgalmában, a megspórolt pénz társaságában volt egy nemzedék e vármegyei székhelyen meg a Sárosig, Liptóig, Gömörig terjedő vidékén, amelyik elhatározta, hogy könyvben is megőrzi a múltat. Kettesben fogtak hozzá, a magyarok és németek, ma hármasban tartanak már; igaz szűken és meg-megakadva jelennek meg ma a Társulat kiadványai, de a vitatkozó kedv nem lankadt, ma is fontos, ki milyen szótőből származtatja például a Szepes szót és minden szepesi nevet. A lelkes és képzett szellemi vezetők zöme évek óta eltűnt Lőcséről, de a történelmi felfedezés készsége ma is roppant erővel él a falak között Csak így érthetjük meg annak a fürge ifjúnak az esetét, aki tavaly az egyik bástya tövében lejáratot fedezett fel s abban egy meglepő latin szövegű feliratot. 229