Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

kóinak titkos lelkületére. Ha ma erre jársz, éjszaka a világos kocsmaablaknál eszedbe jut egy-egy Krúdy-mondat s ha felnézel a sokféle toronyra s hallgatod a szélkakasok csikorgását, a dölyfös, komoran tolakodó felhők alatt, az az érzés fog el, hogy egy tovatűnt világot ízlelsz. A mai lakók reménytelenül küzdenek ellene, mert a százados falak minduntalan egyforma visszhangot vernek, akármilyen nyelven fogod elő őket. A múlt század végén két nagy író látogatta meg Lőcsét: Jókai, akit a város díszpolgárává is választott; később pedig tökéletesen rangrejtve a modern cseh Jókai: Alois Jirásek, aki a Szepességen vándorló huszita harcosok nyomait követte, nagy regény-trilógiája számára anyagot gyűjtvén. Meg is írta Lőcsét a Bratstvo-ban. A legutóbbi politikai fordulat eseményeit is cseh író írta meg, L. N. Zvěřina, aki most Pozsonyban él s akkor a légionáriusokkal vonult be a lőcsei piacra. Ám ezekben a cseh regényekben is megtalálod a hamisítatlan zamatot, a történelmi kövek s a lassan változó társadalmi lét sugárzását. Ki ne emlékezne Szabó Dezső Legenda Lőcsén című jeles elbeszélésére meg a többi lőcsei tárgyú novellára a Mesék a kacagó emberről című kötetéből? A lőcseieket kigúnyolta, megszúrkálta, de Lőcsét megszerette. Nehéz évek voltak azok, a világháború évei, amikor még állt a régi világ. Szabó Dezső a kis albérleti szobákról írt, melyekben állítólag poloska tanyázik minden meszelés ellenére is konokan és harciasan. Zokon vették tőle e poloska-legendát a lőcseiek, ne is emlegesd itt fehér asztalnál a bősz író nevét. De az alakok még élnek, akikről novellákat írt, jómagam is sokat beszéltem erről Péchy úrral, a kitűnő fodrászmesterrel és titkos költővel. Elmondta, 15 Tátra Almanach 225